NEWS ARCHIVE

A Zempléni Gondolatok júliusi előadása

A Zempléni Gondolatok júliusi előadása
2011. július 8. 13:32

A Zempléni Gondolatok rendezvénysorozat július 2-án tartott előadásának vendégei dr. Vígh Annamária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője és férje, Dr. Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese valamint Nagy Csaba tárogatóművész voltak.

A Vígh-Sepsey házaspár egymást kiegészítve beszélt a kistelepülések, azon belül is Komlóska helyzetéről, szerepéről, kötelességvállalásáról a mai Magyarországon. Számos gyakorlati példán keresztül érzékeltették a vidéki élet értékeit, azok felismerésének és kihasználásának fontosságát, az értékteremtés és -megőrzés egymásra épülő folyamatát. Kiemelték Komlóska úttörő szerepét a kistelepülések között, élni akarását és példa értékű vezetését, melynek köszönhetően községünkben megállt az elvándorlás és egyre több hozzánk látogató szeretné megismerni, megtapasztalni Komlóskát.

A tartalmas előadásokat követte Nagy Csaba tárogatóművész, aki korhű ruhában szólaltatta meg azt a hangszert, amely nem mindennapi élményt nyújtott a komlóskaiaknak és a rendezvényünkre nagy számban hozzánk érkező vendégeknek, érdeklődőknek. A művész úr megidézte Rákóczi korát, szellemiségét, az akkori kultúra hangulatát. Az ismert dallamok előadása során a közönség is bekapcsolódhatott énekléssel, így egy interaktív kulturális élményben lehetett részünk.

Köszönjük!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert