HÍRARCHÍVUM

Papi foci Álmosdon

Papi foci Álmosdon
2009. szeptember 15. 15:45

Első hallásra különösen hangzott szeretett lelkiatyánk, Jaczkó Dániel atya Szent Liturgia végén mondott hirdetése augusztus elején, amelyben többek között elhangzott, hogy augusztus 17-én, hétfőn délután négy órakor Álmosdon a futballpályán egy papok közötti focimeccsre kerül sor.

Álmosdról, Kokadról és Bagamérból is érkeztek lelkes szurkolók a Hajdúdorogi Egyházmegye görög, és a határon túli Szatmári Egyházmegye római papjainak barátságos mérkőzésére, amelyet minden évben kétszer rendeznek meg, nyár elején és nyár végén. Most minket ért a megtiszteltetés, hogy vendéglátói lehettünk ennek különleges eseménynek.

Képviseltette magát minden korosztály és a településen lévő felekezetek is. Lelkesen bíztattuk a Miskolczy park fáinak árnyéka alól a tűző napon labdát kergető atyákat. Az együttlét öröme, a baráti találkozó lelkesítő élménye igazán emlékezetessé tette ezt a nyári délutánt mindannyiunk számára. Szép játék volt! Igaz a római atyák összeszokott csapata újra győzedelmeskedett, DE a görög atyák és feleségeik által több szólamban megszólaló Paraklisz szívet-lelket melengető csodás élménye feledtette a pályán elért fiaskót. Sokáig emlékezni fogunk rá, és fülünkben cseng majd ez a szép dallam azokon a májusi estéken, amikor mi is egy szívvel és egy szájjal énekeljük majd az Istenszülő tiszteletére.

Magyar házban a vendéget szeretettel várják: a mi vendégeink a kokadi Betekincs étteremben készült finom vacsora után térhettek haza, és reméljük vitték jó hírünket határainkon kívül és belül.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a nem mindennapi játékosan kezdődő, majd közös imádságba torkolló estének. Úgy érzem kézfogás volt ez papok – hívek – és a teremtő Isten között, melyet a mai válságos hangulatú világunkban nekünk keresztényeknek folytatnunk kell.


Holló Jánosné
sajtóreferens (Álmosd)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert