HÍRARCHÍVUM

Orosz Gábor diakónusszentelése

Orosz Gábor diakónusszentelése
2011. augusztus 10. 09:54

Bár nem kifejezetten a szentelés cselekményéhez tartozik, mégis szeretném szorosan hozzákötni az azt megelőző lelkigyakorlatot. Demkó Balázs atya tartotta, Ostoroson. Azt gondolom, valahol ott tudatosodott bennem végérvényesen, mire is vállalkozok néhány napon belül. Igen, az ember addig is tudatában van, mit szeretne: Istent és az embereket szolgálni. De mikor már ilyen ijesztő közelségbe kerül valaki ahhoz, hogy Istent képviselje, akkor egészen más megvilágításba kerül minden. Felmerül a kérdés: „Ki vagyok én ahhoz, hogy Őt képviseljem, Aki nélkül nem, hogy semmim nem lenne, hanem én magam sem létezhetnék?” S erre csupán egy választ találtam. Ha nem is létezhetnék Nélküle, akkor csak Neki élhetek. Így jutottam el hivatásomhoz is, és ebben erősített meg a lelkigyakorlat is, hozzáadva a valóságot, hogy ez bizony nem lesz se könnyű, se egyszerű feladat. Szentelésem napja életem eddigi legmeghatározóbb élményévé vált. Június 24-e, az Illés napi búcsú, ráadásul emlékezetes helyen, Máriapócson. Már a reggeli előkészületek alatt is izgalom járta át minden részemet, de mikor megérkezett Atanáz püspök atya, és elkezdődött a szertartás, valami mássá formálódott át. Nem mondom, hogy elmúlt, csak átalakult. Két kifejezetten különleges élményt emelnék ki a szentelés eseményéből, hogy ne kelljen mindent leírnom. Az első, hogy különös volt életemben először áthaladni a királyi ajtón. Igaz, a tábori oltár esetében csupán a két alapkép határozta meg annak helyét, de mégis. A második még ennél is különlegesebb volt. Ugyanis sohasem hittem volna, hogy lesz még egyszer az életben első áldozásban részem, de most, mikor az oltárnál a püspök kezéből részesültem Krisztus testéből, majd közvetlenül a kehelyből Krisztus véréből, nos, az valami leírhatatlan érzés volt.

Azóta eltelt néhány hét, és már Miskolcon a Búza téri templomban, a Miskolci Apostoli Exarchátus Székesegyházban teljesítek diakónusi szolgálatot. Feleségemmel együtt még csak ízlelgetjük a nagyváros hozta nehézségeket, hiszen még alig ismerjük ki magunkat, de szerencsére mind az itt szolgáló atyák, mind a kedves hívők arra engednek következtetni, hogy nem véletlen, hogy ki hova kerül. Mindenesetre most a „Mid van, amit nem kaptál?” jelmondatom mindenképp érvényesül, hiszen alig van még valamink, s amink van, azt is szinte mindet kaptuk valakiktől. Ebben majd csak akkor lesz változás, ha beköltözünk a lakásunkba. Az bizonyos, hogy az emberekkel való foglalkozás már az első perctől beindult, ha mással nem, hát az atyákkal való találkozás során. Remélem, szeptembertől lassan minden a helyére kerül és kezdődik a „hajtás”, hiszen van mit tenni egy ekkora egyházközségben, különösen egy most újonnan kialakuló egyházszervezetben. Isten segít, az emberek is segítenek,csak nyitottnak kell lenni mindenre, mindenkire.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert