HÍRARCHÍVUM

Nyitott Templomok Éjszakája

Nyitott Templomok Éjszakája
2011. augusztus 31. 11:32

A Múzeumok Éjszakájának sikere után szeptember 17-én, szombaton a Nyitott Templomok Éjszakája keretében több budapesti templom is megnyitja kapuit, többek között a budai Szent Flórián görögkatolikus templom is, ahol az érdeklődők az est folyamán a szertartások, a különböző előadások, valamint az egyházközség kórusának koncertje által megismerkedhetnek az templom történetével, illetve a keleti lelkiséggel és liturgikus hagyományokkal.

A részletes program az alább csatolt plakáton olvasható.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert