NEWS ARCHIVE

Két különleges bejelentés hangzott el Máriapócson, a Kisboldogasszony-napi búcsún

Két különleges bejelentés hangzott el Máriapócson, a Kisboldogasszony-napi búcsún
2011. szeptember 17. 09:53

A Szent Liturgia végén Püspök atya meghirdette a következő esztendő centenáriumi ünnepét. Június 3-án lesz Máriapócson hálaadó Szent Liturgia az eltelt 100 év kegyelmeiért. Másnap történelmet idéző ünnepi menet vonul át Hajdúdorogra, ahol az egész héten át ünnepi rendezvények lesznek egészen 8-áig, az alapító bulla kiadásának emléknapjáig. A másik nagy esemény egy hónappal később lesz, július 3-4-5-én Rómában. Ugyanis egyházunk nagyméretű zarándoklatot szervez, ahová több ezer görögkatolikust várnak. A háromnapos római rendezvényen kívül e különleges alkalomnak köszönhetően több más lehetőség is adatik majd a zarándokok számára.

A római nagy zarándoklatra már most lehet és érdemes jelentkezni a helyi parókusoknál.

A másik bejelentés apróságnak tűnik ugyan, de mégis nagy hordereje lehet – mondta Püspök atya. A napokban érkezett meg a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvi Bizottságának hivatalos állásfoglalása arról, hogy a görögkatolikus szó egybeírandó. A 2012-ben kiadandó Helyesírási Szótár már ekként fogja hozni. A Főpásztor magyarázata szerint ez a görögkatolikus egybeírás jobban kifejezheti egységünket, összetartozásunkat. Mindenesetre figyelmeztetett, hogy a közelgő statisztikai felmérés alkalmával hívjuk fel az adatgyűjtő biztosok figyelmét arra, hogy már a lapon egybeírható a görögkatolikus szó. Persze, ezzel buzdítva is bennünket, hogy a felekezeti hovatartozás kérdésére feltétlenül írjuk be – akár egybe, akár külön –, hogy görögkatolikusok vagyunk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert