HÍRARCHÍVUM

Megkezdte működését az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola

Megkezdte működését az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola
2011. szeptember 18. 15:00

„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk…”

Márai Sándor e gondolatával nyitotta meg Inántsy-Pap Ágnes igazgatónő az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola működését Nyíregyházán a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

Az új intézmény több mint 150 hallgatóval 2 szakon (Szociális gondozó és ápoló, illetve Családpedagógiai mentor), esti tagozatos iskolarendszerű képzés formájában kezdi meg működését.

Beszédében részletesen kitért az új oktatási központ missziójára, amely szerint az iskola képzésein keresztül Isten szeretete és a görögkatolikus lelkület kell, hogy sugárzódjon a száraz szakmai anyagon túl a szociális szférában dolgozó és nálunk tanuló gondozók felé.

Igazgatónő meggyőződése szerint a képzések igazi nyertesei a leendő tanulóink által a későbbiekben gondozott, kiszolgáltatott helyzetben élő emberek lesznek. Ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy az iskola missziója csak akkor valósulhat meg, ha az iskola vezetése és a tanárok között szeretetközösséget tudnak kialakítani, illetve a képzésekben Istent szerető, imádságos lelkületű jó szakembereket találnak.

Példaértékű összefogás lehet a görögkatolikus egyházon belül, hiszen a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán lesz az intézmény székhelye, a gyakorlati helyek a kórházakon túl a görögkatolikus iskolák, illetve a Szent Lukács Szeretetszolgálat intézményei lesznek.

Beszéde végén az igazgatónő szerető imádságunkat kérte ahhoz, a Szent Piroska Szakképző Iskola vezetése és tanárai az oktatáson keresztül kicsit áttételesen, de nagy alázattal szolgálhassák a szerencsétlen sorsú, kiszolgáltatott helyzetben élő gondozottakat.

Befejezésképpen az utrenye egy csodálatos imádságával indította el útjára az iskolát: „Meghallám Uram a te gondviselésed titkát és megértém a te műveidet és magasztalám a te Istenségedet”.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert