HÍRARCHÍVUM

Szent Bazil Ösztöndíj

Szent Bazil Ösztöndíj
2011. szeptember 25. 14:11

Egy igen jelentős támogatásnak köszönhetően a centenáriumi évtől kezdődően különleges lehetőségünk lesz támogatni a görögkatolikus diákjainkat, akik Hajdúdorogra, a Szent Bazil Oktatási Központ kollégiumába jelentkeznek. Tudva azt, hogy a szülőknek nem kis terhet jelent, ha az egyházi környezet érdekében otthonuktól távol neveltetik gyermekeiket, a megnyílt forrásnak köszönhetően nem csak néhány, hanem nagyszámú család részesülhet ebben a támogatásban. Az adományozó szándéka szerint az ösztöndíj azok számára elérhető leginkább, akik rászorulnak, ugyanakkor tanulmányi eredményükkel is érdemessé teszik magukat erre. Ennek megfelelően:

  • a rászoruló gyermekek a kollégiumi költségek 50%-át,

  • ha nagy családból származnak, 70% -át,

  • tanulmányi eredménytől függően pedig még több, a költségeknek akár100 %-os

támogatását is megkaphatják!

Bízhatunk abban, hogy a Szent Bazil Ösztöndíj által minél több diákunk tanulását és az életben való elindulását tudjuk segíteni. Köszönet és áldás az adományozónak és azoknak, akik élni fognak ezzel a lehetőséggel!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert