NEWS ARCHIVE

Nem úgy lesz, ahogy volt, megszelídülnek a szilajok

Nem úgy lesz, ahogy volt, megszelídülnek a szilajok
2011. szeptember 22. 18:50

Újraindult a tanítás Nyíregyháza egyik legszegényebb negyedében, újra gyerekzsivajtól hangos a Huszárvár.

Tizenhat elsős ül a padokban Nyíregyháza legnagyobb szegény telepén, a Huszár telepen megnyitott régi-új iskolában, amit jelenleg a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola telephelyeként működtet az egyház. A tervek szerint azonban később önálló intézményként, és felmenő rendszerben építik ki az általános iskolát, egészen a 8. osztályig. Az iskola jól felszerelt, a diákok a tankönyveket, az étkezést és a füzetcsomagot is ingyen kapják.

Az egyszerre több szervezetnek is otthont adó épület földszintjén egy kápolna van, ahol minden hétfőn imádkozással kezdik a nebulók a hetet, az emeleten pedig könyvtár, tanáriszoba, fejlesztő helyiség, vizesblokk és egy frissen kialakított miniétkező, valamint egy tanterem. Mint ahogy azt Szabó B. Sándorné igazgatónő elmondta: – Már a nyáron felmértük a reális igényeket és ennek tükrében döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a görögkatolikus iskolát – nyilatkozta.

– A tanévnyitón tizennégy gyermekkel kezdtük meg a hálaadást és most tizenhat gyermekünk van. Az eddig eltelt három hét után azt hiszem kijelenthetem, hogy nagyon szépen beilleszkednek a nevelési rendszerünkbe a tanulók és a kezdeteben szilaj paripák lassan, szépen, fokozatosan megszelídülnek. Természetesen a lelki nevelésen túl ismereteket és kultúrát is közvetítünk feléjük, olyan növendékeket szeretnénk kinevelni, akik büszkén vállalják hovatartozásukat, értékeiket, kultúrájukat.

– Fontos hangsúlyt fektetünk a zene és néptánc oktatásra, bár a tanulói létszám igen alacsony. Két tanítónk, egy pedagógiai asszisztensünk, egy fejlesztőpedagógusunk, egy ének-zene oktatónk, egy néptánctanárunk, egy lelkivezetőnk és felekezet szerinti hitoktatónk, valamint egy takarító-tálalónk van. Ettől függetlenül nem csak általános iskolai nevelésben gondolkodunk, szeretnénk bővíteni a nevelési rendszerünket, többcélú közoktatási intézményként folyna itt a nevelés – mondta az igazgatónő.

Az épületben korábban működő iskola négy éve zárt be, két éve pedig a nyíregyházi önkormányzat hazai és uniós forrásokból – 22 milló forintból – Huszárvár néven szociokulturális szolgáltató központként élesztette újjá. Az egyház öt évig díjmentesen használhatja az oktatáshoz szükséges helyiségeket, bárkit szívesen látnak, aki kéri és elfogadja a katolikus nevelést.

A Huszár telepi iskola újraindítása ellen korábban közleményben kifogást emelő Roma Oktatási Alap (ROA) szerint a telepi roma gyermekek lakhatási koncentrációja az oktatási intézményben a hátrányos helyzetű roma gyermekek felülreprezentációjához, elkülönítéséhez vezethet.

 

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert