NEWS ARCHIVE

Papok-kispapok focimeccse Nyíradonyban

Papok-kispapok focimeccse Nyíradonyban
2011. szeptember 28. 11:47

Több évtizedes hagyományra nyúlik vissza az a fajta találkozás, ami Nyíradonyban, a városi sportpályán zajlott szeptember 27-én. Nevezetesen a Nyíregyházi Görögkatolikus Szeminárium kispapjai és a görögkatolikus papok közötti futballmérkőzés.

Minden évben tavasszal és ősszel találkoznak egymással – tudtuk meg Papp Miklós nyíradonyi görögkatolikus parókustól, az esemény házigazdájától. Mindig valamelyik egyházközség vállalja ennek a megszervezését, most rajtunk volt a sor. Örömmel indultunk neki a szervezésnek. A mérkőzés, mint mindig, a tiszta játékról tesz tanúságot, hiszen azért vagyunk együtt, hogy a futballmeccsen találkozván a sportolási szenvedélyünknek is hódoljunk. Ugyanakkor egy közösségi asztalnál is együtt tudjunk lenni, találkozni, beszélgetni.

A papok többfelől érkeztek – folytatta a parókus -, Borsod, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyéből. Szívesen és örömmel indulnak el, hogy ilyen meccsen részt vegyenek. Sokszor nem is a végeredmény a fontos, hanem amit tanítunk, és amit ki is szeretnénk fejezni: ép testben ép lélek, vagy akár fordítva. Különösen a mai világban, amikor a fiatalok nehezen mozdulnak meg. Ez is egy felhívás: merjünk, tudjunk elindulni, hogy együtt lehessünk. Ugyanakkor örömmel tudjuk a lelkünket is nemesíteni annak érdekében, hogy legyen meg a fizikai és lelki tartásunk, hogy a hétköznapok sodrásában, vagy akkor, amikor helyt kell állni valamilyen dologban, mindig felelősséggel tegyük.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert