NEWS ARCHIVE

„Csak 20 perc az életből, másnak maga az élet”

„Csak 20 perc az életből, másnak maga az élet”
2011. szeptember 29. 08:55

Véradásra hívta a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely és a Magyar Vöröskereszt azokat a jó szándékú keresztény híveket, akik a nyár folyamán a Máriapócsi Zarándokhelyre látogattak.

Hála Istennek egyre több egészséges ember ismeri fel a segítőszándék szükségességét, megtapasztalja az önzetlen véradás élményét. Végtére is: „ma én adok, holnap lehet, hogy én kapok”.

A Görögkatolikus Egyházmegye támogatásával mára már hagyománnyá vált a nagyobb búcsúk alkalmával vért adni a városba látogatóknak, akik az idő múlásával egyre nagyobb létszámban jelentkeznek a felhívásra.

Ebben az évben a három nagyobb búcsú alkalmával 155 fő nyújtotta karját véradásra, ahol lehetőséget adtunk a segítőkészség kinyilvánítására.

Azon személyek nevében fejezzük ki köszönetünket a vért adó önkénteseknek és a kegyhely kollektívájának, akik számára betegségükből adódóan az életet jelentette a kapott vér.

„Az a kis szúrás, ami ér, semmi ahhoz képest,
mint amekkora segítséget nyújt MÁSOKNAK…”
(E.B., 9 éves tanuló)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert