NEWS ARCHIVE

Ünnepi vecsernye Arnóton

Ünnepi vecsernye Arnóton
2009. szeptember 23. 10:07

A Napkelet ajtaja megszületett, s várja a nagy főpap bevonulását – hangzottak el Püspök atya szavai 2009. szeptember 7-én az Arnóti Görög Katolikus Szervezőlelkészség templomában. Ünnepi vecsernye keretei között fogadhattuk Fülöp püspököt. Az Istenszülő születése alkalmából elhangzott prédikációja emelte az ünnep fényét. Hatalmas megtiszteltetés és öröm volt nekünk. Háromnegyed hatkor tudtuk meg, hogy milyen vendég érkezik hozzánk, és nálunk fogja végezni az ünnepi vecsernyét. Mégis gyorsan és hatékonyan jutott tovább a hír és este hét órakor megtelt a mi kis templomunk. Előző nap beszélgettünk arról, milyen jó lenne meghívni hozzánk a Püspök atyát. Másnap pedig már meg is történt. Nagy boldogság volt számunkra. Főleg azért, mert két hónappal ezelőtt nevezett ki közösségünk élére lelki vezetőt. Szemerszki Mihály atyát szervezőlelkészként, és családjával együtt kiváló példaként állította elénk. Nem volt lehetőségünk, hálánk kifejezésére, így remélem az együtt imádkozás alatt, Püspök atya érezhette a hálánkat.

Arnótnak még nem volt saját lelkipásztora, ezért is hatalmas ajándék ez számunkra. Még ugyan rövid ideje van köztünk, de már nagyon megszerettük, családjával együtt. Sok olyan programot szervezet nekünk, amivel előmozdíthattuk hitéletünket és behatóbban megismerhettük a görög katolikus szertartásokat, mint például a vecsernyét. Ezért is volt nagy csoda számunkra, hogy Fülöp püspök látogatásakor már egészen jól ment az éneklés is. Persze nem volt még tökéletes, de úgy gondolom, hogy jó úton járunk.

Előző nap volt hittanos évnyitónk is, ami nagyon jól sikerült. 22 gyerek és ugyanannyi felnőtt játszott együtt egy vetélkedő keretében. Az arnóti görög katolikus egyházközség fejlődni kezdett, és Isten áldásával talán közelebb is kerülhetünk az Istenhez. Remélem ez a kegyelem, amelyet Püspök atya szerzett nekünk Szemerszki Mihály tisztelendő úr személyében, aki sokáig fog köztünk tevékenykedni és feladatát úgy, mint eddig szeretettel fogja teljesíteni.


Seszták Beáta

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert