HÍRARCHÍVUM

Csakis egybe – A görög katolikus felekezetnév helyesírásáról

Csakis egybe – A görög katolikus felekezetnév helyesírásáról
2011. október 12. 10:28

A Kossuth Rádió Tetten ért szavak című műsorának 2011. október 5-i adásában Kocsis Fülöp görög katolikus püspök kifejtette, hogy a görög katolikus felekezetnevet, ellentétben a mai helyesírási gyakorlattal, egybe kellene írni. Tehát: görögkatolikus.

Felfogásával teljesen egyetértek. Az egybeírást indokolja a helyesírási szabályzat (AkH11) 109 b) pontja is. Idézem: „A minőségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege…”

De az egybeírás mellett szól a 129. pont is, amely a következőket írja: „Sok alárendelő szavunknak elő és utótagja között olyan bonyolult kapcsolat van, hogy az összetétel csak többszavas szerkezettel értelmezhető.”

A görögkatolikus összetett szó szerkezetének elemzésekor világossá válik, hogy az összetett szó előtagja nem a görög nemzetre, hanem a görög szertartású liturgiára vonatkozik. A püspök atya is ezt erősítette meg, példaként említve a Magyar Görögkatolikus Egyház tulajdonnevet.

Magam is szóltam már arról, hogy a görög katolikus írásmód ellentétben áll a hasonló grammatikai formák helyesírásával. Ezt a Hiszekegytől az Üdvözlégyig című írásban fejtettem ki (Új Horizont 2006/4. szám). Példaként említettem a franciakulcs, görögdinnye, spanyolnátha, svédasztal, svédcsavar, svédszekrény szavakat. Az Útmutató egyházi kifejezések helyesírásához című kiadvány (Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2006)) Bevezetésében azt olvassuk a következőt: „A munkabizottság tagjai (mind jeles nyelvészek― D. Z) egyetértettek abban, hogy az akadémiai helyesírási szabályzat alapjában az egyházi írásgyakorlatra nézve is irányadónak tekintendő, az egyházi szakszókincs körébe tartozó fogalmak írásmódjára azonban a szaknyelvi helyesírások különleges szabályokat kell alkalmazni.”

Bevezetésben arról is olvashatunk, hogy a bizottsági tagoknak „bizonyos szavak írásmódjáról azonban az általános nyelvhasználat felmérése előtt, illetve kellő tudományos reflexió hiányában nem sikerült egyetértésre jutniuk (pl. a „görög katolikus” fogalom esetén”)”. Így aztán a jegyzékből természetszerűen kimaradt ez a szó. Megtaláljuk viszont a szabályzatunk szójegyzékében is szereplő görögkeleti (ortodox) felekezetnevet, egybeírva.

A Tetten ért szavak említett adás azzal a megnyugtató bejelentéssel zárult, hogy helyesírási szabályzatunk 12. kiadásában már az eddigi minőségjelzős szószerkezetből összetett szó lesz, tehát egybeírva: görögkatolikus.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert