HÍRARCHÍVUM

72 óra kompromisszumok nélkül Balkányban

72 óra kompromisszumok nélkül Balkányban
2011. október 20. 15:25

Október 13. és 16. között megrendezett „72 óra kompromisszumok nélkül” akcióba Balkány 100 fővel kapcsolódott be. A résztvevők többségét a városban élő fiatalok alkották, de szívesen csatlakoztak a Szent Miklós Szeretetotthon és Szent Miklós Udvara dolgozói is, valamint - ami még számunkra is meglepő volt - a Szent Miklós Udvarában gondozott szenvedélybetegek és a Családok Átmeneti Otthonában élő anyukák is jelentkeztek, hogy ők is szeretnének segíteni.

Az akció nem csak Balkány városát érintette, hanem a környező tanyavilágot is.

A közös program csütörtökön délután indult, de már előtte pár nappal közösen felmértük azokat a helyeket a városban, ami felújításra, festésre, szépítésre szorul.

Csütörtökön a szenvedélybetegekkel közösen gipszet öntöttünk, melyeket a Szent Jácint Óvoda „lakói” fognak kifesteni.

A gipszöntés után csoportokra váltunk. Az egyik csoport a városban lévő feszületeket festette le, a másik csoport a Szent Jácint Óvoda udvarán segített takarítani és a diófákat ültetni, ezalatt a harmadik csoport a városban lévő Vígnyári temetőt tette rendbe.

Pénteken délelőtt néhányan részt vettünk az óvoda szentelésén, délután pedig a városban lévő játszóterek felújítása következett: metszettünk, festettünk, füvet nyírtunk stb. A nap végén a frissen lefestett feszületek környékét ültettük be virággal.

Szombaton a hideg ellenére a csapat már korán reggel a görögkatolikus temetőnél találkozott. Rendbe tettük a kripta melletti részt, összeszedtük a gazt és száraz leveleket, megszüntettük a fölösleges szemétkupacokat és megtakarítottuk az elhanyagolt sírokat.

Délután a tanyákon lévő feszületek környékét ültettük be virágokkal, valamint az Abapusztán lévő templomkertet tettük rendbe.

A három napos projektet a vasárnapi közös Szent Liturgiával zártuk le.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a hűvös idő és a sok munka ellenére jó hangulatban telt el a három nap. A közös feladatok, étkezések, beszélgetések még jobban összekovácsolták a már egyébként is összetartó közösséget.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert