NEWS ARCHIVE

Nagyváradon tanácskoznak a keleti rítusú katolikus egyházak képviselői

Nagyváradon tanácskoznak a keleti rítusú katolikus egyházak képviselői
2011. november 2. 20:23

November 3. és 6. között Nagyváradon tartják 14. találkozójukat a keleti rítusú katolikus egyházak. A 14 egyház püspök képviselői idei összejövetelüket az új evangelizáció témájának szentelik. A találkozó első két napján részt vesz a CCEE elnöke, Erdő Péter bíboros is.

A nagyváradi találkozó lesz az egyetlen alkalom a görögkatolikus főpásztorok számára, hogy együttesen megvitassák az új evangelizáció kérdését a 2012 októberében Rómában megrendezésre kerülő 13. püspöki szinódust megelőzően. Az esemény védnöke az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE).

A találkozó célja, hogy megerősítse a főpásztorok közötti szeretetközösséget és jobban megismertesse Európában a földrészen jelenlévő katolikus részegyházak különböző keleti hagyományainak gazdagságát. Az összejövetelen, amelynek szervezője és házigazdája Virgil Bercea nagyváradi püspök, jelen lesz Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke, valamint Cyril Vasil érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára, és Francisco Javier Lozano érsek, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa.

Lucian Muresan, Fogaras és Gyulafehérvár nagyérseke, a román püspöki konferencia elnöke elmondta, hogy a nagyváradi találkozó nem csak fontos előkészület a szinódusra, hanem lehetőség arra, hogy a főpásztorok véleményt cseréljenek az evangélium hirdetésének kihívásairól, 20 évvel a totalitárius rendszerek bukása után. Az elmúlt időszakban a térség egyházainak szembe kellett nézniük a gyors társadalmi változásokkal. A szekularizáció, az elvándorlás, a relativizmus módosították az egyházhoz való tartozás, a vallásgyakorlás módjait. Közösségi szinten kell feltenni a kérdést, hogy a jelenlegi társadalmi és kulturális környezetben melyek a megfelelő eszközei az evangélium hirdetésének? Figyelembe kell venni azt a tényezőt is, hogy hívek számos közössége él az ország határain túl. Az ő igényeikre is sürgető választ kell adni – fejtette ki Lucian Muresan, fogarasi és gyulafehérvári nagyérsek.

Az új evangelizáció témáját öt felszólalás vezeti be a nagyváradi találkozón. Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke bevezető beszéde után Borisz Gudziak atya, a lvivi görögkatolikus egyetem rektora tart előadást a keleti rítusú katolikus egyházak helyzetéről 20 évvel a totalitárius rezsimek bukása után.

Marko Rupnik szlovén jezsuita, világhírű mozaikművész, az új evangelizáció és a bizánci egyházművészet kapcsolatát elemzi felszólalásában.

A találkozón a magyar főpásztorok közül jelen lesz még Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, örmény apostoli kormányzó, Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök, Keresztes Szilárd, az egyházmegye nyugalmazott püspöke, valamint Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarhátus püspöke.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert