NEWS ARCHIVE

Templombúcsú Tiszabökényben

Templombúcsú Tiszabökényben
2011. november 16. 13:02

Mint minden évben az idén is november 8-án búcsúünnepségre került sor Tiszabökényben a helyi görögkatolikus templomban, amely Szent Mihály arkangyal tiszteletére van felszentelve. Az ünnepen több mint kétszázan vettek részt a környező falvakból, többek között a farkasfalvi, péterfalvi, forgolányi, nagypaládi, fertősalmási, tiszaújlaki és nagyszőlősi egyházközségek hívei. A görögkatolikusokkal együtt ünnepeltek a helyi református hívek is. A szomszédos Magyarországról, Kölcséből is érkeztek hívek áldozópapjukkal, Halinda Gyula atyával, akikkel testvér-egyházi kapcsolatot kötött a tiszabökényi görögkatolikus egyház. E kapcsolat ápolásaként a helyi hívek egy Romzsa Tódor ikont ajándékoztak a kölcsei testvéreknek.

Az ünnepi Szent Liturgián a hívekkel együtt imádkozott Marosi István nagybégányi, Szkoropádszky Péter palágykomróci, Halinda Gyula kölcsei, Kovács István Budapest-Rózsák terei és Pősze Roland tiszabökényi áldozópap.

Kovács István atya prédikációjában arra buzdította az egybegyűlteket, hogy mindannyian az angyalokhoz hasonlóan  szüntelenül az Istent szolgáljuk. Szent Mihályhoz hasonlóan ki kell állnunk hitünkért és vallásunkért valamint egymásért a sátán incselkedéseivel szemben.

A Szent Liturgia végeztével ünnepi körmenetre és miroválásra (olajkenet) került sor. A himnuszok eléneklése és az éltetések után Roland atya megköszönte a paptestvéreknek és az ide elzarándokolt híveknek, hogy eljöttek, és velünk együtt ünnepeltek. Ezt követően a tiszabökényi hívek szeretetlakomára invitálták a vendégeket.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert