NEWS ARCHIVE

Határon túl élő testvérek zarándoklata

Határon túl élő testvérek zarándoklata
2009. szeptember 28. 15:36

Mozgalmas hétvégéje volt a Máriapócsi Kegyhelynek, hiszen a határon túl élő közösségek tartották meg immár hagyományos zarándoklatukat. Szombaton több mint ezren érkeztek Felvidékről dr. Vakles Attila kerületi esperes vezetésével. Hosszan tartó gyóntatás (közel 20 pap végezte ezt a szolgálatot) után, zsúfolásig megtelt a nemrég megújított templom előtti tér a 11 órakor kezdődő szent liturgiára. Dr. Keresztes Szilárd püspök atya vezette a szertartást és ő mondta a szentbeszédet is. A délutánt is kegyhelyünkön töltötték a vendégek, akik a paraklisz keretében hallhattak egy elmélkedést a papságról Szent János evangélista és apostol írása nyomán a püspök úrtól.

Vasárnap a Romániában élő hívek érkeztek a Könnyező Szűzanyához Harangozó József fősperes atya szervezésében. Szép számmal voltak román ajkú testvérek is akikhez a szentbeszédben saját nyelvükön is szólt az atya.

Kedves és megható pillanata volt ennek a napnak, hogy most köszöntöttük Kovács János máriapócsi kerékpáros fiatalembert, aki aznap érkezett haza a Szent Jakab útról. Szeptember 5-én a Kegykép hazaérkezésének éjszakáján indult el Fülöp püspök atya áldásával hosszú útjára, melynek fontos célja volt, hogy a formálódó Mária-utat ismertesse Európa-szerte.


Kapin István

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert