HÍRARCHÍVUM

Érettségi szintek – Öregdiák találkozó Hajdúdorogon

Érettségi szintek – Öregdiák találkozó Hajdúdorogon
2011. november 23. 08:03

Csúszós volt az út, de siettem, hogy el ne késsek. Az egyik hídnál meg kellett állnom, egy terepjáró állt az út közepén. Türelmetlenül integettem, hogy ugyan húzódjon már le valamerre. Miután nem mozdult, kiszálltam a kocsiból és majdnem hanyatt estem, tükör jég volt az egész híd. A terepjáró pedig egy összetört kocsi segítségére jött.

Megálltam egy gyors tankolásra. A visszapillantómon lógó DVTK-zászlót látva érdeklődtek, hogy vajon lehet-e még kapni a jövő heti Diósgyőr-Fradi meccsre belépőt. Sajnos a válasz: nem. Két nap alatt elkapkodták a tízezer jegyet. Legfeljebb feketén, tízszeres áron. Most azon dolgozik a klub, hogy az eddig lezárt lelátórészt is megnyissák, ha elég biztonságos. Az alsó része legalábbis biztos, hogy az, mert nem a levegőben van, hanem domboldalra épült, föld van alatta.

Végül is időben érkeztem ’Dorogra. Mivel húsz éves a Görögkatolikus Gimnázium, az évfordulóra öregdiák-találkozót szerveztek. A liturgia után Debreczeni Csaba igazgató úr tartott bemutatót az iskola múltjáról és jelenéről, régi és új fényképekkel illusztrálva, egymás mellé állítva az intézmény két fő célját, a nevelést és az oktatást. Megismerhettük a gimnázium jelenlegi büszkeségeit, kitűnő tanulókat, az emelt szintű érettségin is száz százalékot teljesítő diákokat.

Grunda János atya pedig arról az alapról beszélt, amit ebben az iskolában kapnak a fiatalok. A gyökerekről, a növekedésről, illetve a gyümölcsökről, amelyeket az iskola tanárai sok esetben nem láthatnak, mert talán csak évek múlva érnek be. Bizony, az én hajdani tanáraim is csak egy idiótát láthattak bennem, aki focimezben megy színházba, aki órán Hofi-jelenetet ad elő vagy éppen úgy dobja ki a szemetet a kukába, hogy közben fel sem áll a padjából. Aki felfüggesztett kirúgása után tovább gyűjti a beírásokat, ráadásul az iskolaújságban kiteregeti a sok kihágást. Az akkori tanáraim nem sok gyümölcsét látták bennem a munkájuknak.

Megtették, amit tudtak, bár egyikük-másikuk -kezdő tanárként- még nem volt a nevelés mestere. Huszonévesen talán még ők sem voltak minden szempontból teljesen érettek, viszont lelkesedésükkel sok mindent pótoltak. Utólag úgy látom, hogy többet ért volna, ha négyszemközt, komolyan elbeszélgettek volna velem. A beírások, leégetési kísérletek és játszmák nem voltak a legjobb eszközök. Bár az alapból, amit itt kaptam az élethez, kimaradt egy-két összetevő, végül is nem panaszkodhatok. Összességében jó alapot kaptam.

Az előadások közben azt éreztem, hogy ennek a gimnáziumnak még nem sikerült megfogalmaznia, vagy legalábbis még csak most kezdi megfogalmazni, hogy milyen szerepet szán az öregdiákjainak, hogy mi is a célja az öregdiák-találkozóknak. De azt is éreztem, hogy az idő talán pont most érett meg rá, hogy ezt megtegye. Húsz évesen talán már eljutott erre az érettségi szintre.

Mi az értelme egy öregdiák-találkozónak? Egy sima gimnáziumban szerintem nem sok semmi. Ebben az iskolában viszont, amit a görögkatolikus értékrend szerinti nevelés egyedülállóvá tesz, itt lehetne értelme. Nem csak azért mondom ezt, mert a találkozó vége felé két kis csoport, akiket tíz év választ el az időben s látszólag semmi közük egymáshoz, egy idő után egy nagyobb csoporttá váltak, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a nagy csoporton belül olyan beszélgető párok alakultak ki, amelyekben minden párt egy öregebb öregdiák és egy fiatalabb öregdiák alkotott.

A közös tablónézegetésen, közös ismerősök keresésén és sztorizgatáson túl is lehetne valami új értelmet találni. Lenne értelme találkozniuk egymással azoknak, akik személyesen nem ismerték egymást, mert tíz vagy több év különbséggel koptatták ugyanazokat a padokat, de mind ráeszméltek az itt kapott alapok értékére és fontosnak tartják, hogy a későbbi nemzedékek is megkapják ezt. Meg azt is, amit ők annak idején nem kaptak meg, pedig milyen jó lett volna. 

A pár évvel ezelőtti találkozónak a végkicsengése az volt, hogy az öregdiákok legyenek szívesek anyagilag támogatni az alma matert. Én ennél többre gondolok most. A tapasztalatok néha többet érnek, beleértve sikereinket és kudarcainkat is. Én biztos, hogy a radikális őszinteségre hívnám fel a maiak figyelmét, mert ebben látom a boldogság egyik kulcsát, s ez az, ami például az én alapomból kimaradt. Megtanultuk, hogy „ne hazudj”, de hogy mit jelent például az önáltatás, mit jelent a véleményünk, a félelmeink és az érzéseink őszinte és határozott megfogalmazása és felvállalása, azt már kevésbé. Én a száz százalékosan érettségizők mellett azokat is kiemelném, akik száz százalékban őszinték, száz százalékban kiállnak valamiért vagy száz százalékban vállalják a felelősséget. Ez már emelt szintű érettség.

Ilyen alap nélkül megcsúszunk az életben. Mintha hídon mennénk, ami alatt nincs föld-alap. A lelátónak is az a része biztonságos, ami nem a levegőben van, hanem dombra épült, alapja van. Persze, bármilyen biztonságos lelátóról le lehet esni, a múltkori Debrecen-Diósgyőr mérkőzésen is lezuhant valaki, mert ittasan felmászott a korlátra. Lehetne rácsokat, magasabb kerítést tenni mindenhová, lehetne alacsonyabb, kevésbé meredek lelátókat építeni, de akkor a jó rálátás és az élmény csorbulna. Én azt mondom, így a jó. Az emelt szintű lelátókhoz azonban a szurkolóknak is el kell érni azt az emelt szintű érettséget, hogy a korlátokat ne kihívásnak, és ne ellenük irányulónak tekintsék. Szerintem képesek felnőni ehhez a szinthez, ha felnőttként kezelik őket.

Mincsik Balázs

További képek a www.szentbazil.hu oldalon találhatóak.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert