NEWS ARCHIVE

November 28-án indul a II. Tudásolimpia

November 28-án indul a II. Tudásolimpia
2011. november 23. 13:05

Az tavalyi év sikerén felbuzdulva ebben az évben már 2 nyelvből és 2 kategóriában indítjuk el a versenyt.

Ebben a tanévben 3 fordulón, illetve az azt követő döntőn kell majd a diákoknak végighaladni.

Minden forduló 2 részből fog állni.

Az első rész – 2 hét időtartamú- a gyakorlás időszaka.

A második rész -1 hét időtartamú– a feladatlap és a teszt kitöltésének időszaka.

Aki interneten fogja kitölteni a feladatlapot és a tesztet, az a www.tudasolimpia.hu oldalon a bejelentkezési azonosítójával fogja tudni majd elérni a megoldandó feladatokat, de ezek csak a tesztírás hetére lesznek megnyitva! Aki papír alapon szeretné kitölteni a feladatokat, azoknak postai úton fogjuk ezeket elküldeni.

Minden fordulóban lesz egy olvasott szövegértést mérő feladat, aminek a témája mindig valamilyen formában a görögkatolikus egyházhoz fog kapcsolódni. Ezen felül lesz egy nyelvtani teszt is, aminek a témáját mindig előre fogjátok tudni, hogy gyakorlással szépen felkészülhessetek a teszt és a feladatlap kitöltésére. 

 

Versenynaptár

 

I. forduló

NOV.28.-DEC.18.

(tesztírás, feladatlap kitöltése: dec.12.-18.)

II. forduló

JAN.9.-JAN.29.

(tesztírás, feladatlap kitöltése: jan.23.-29.)

III. forduló

JAN.30.-FEBR.19.

(tesztírás, feladatlap kitöltése: febr.13.-19.)

ANGOL I.

KÉPESSÉG kifejezése

BEFEJEZETT JELEN - FOR és SINCE használata

FELTÉTELES MÓD I.

ANGOL II.

MELLÉKNEVEK FOKOZÁSA

FELTÉTELES MÓD II.

FÜGGŐ BESZÉD JELEN IDEJŰ ÁLLÍTMÁNNYAL

NÉMET I.

PRONOMEN

PRAPOSITION

INFINITIV

NÉMET II.

Präteritum, Perfekt, Plusquamperfekt

AKTIV und PASSIV

MODALVERBEN

 

Jó versenyzést kívánok!

Inántsy-Pap Ágnes
SZAGKHF lektorátusvezető

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert