HÍRARCHÍVUM

Jézus-ima találkozó

Jézus-ima találkozó
2011. november 29. 08:05

December 5-én - a hónap első hétfőjén - az Agorában ismét Jézus-ima találkozó lesz. Bár a résztvevőkkel későbbre szerettük volna  tenni a kezdés időpontját, de most még 4-kor kezdjük, az előünnepi virrasztás miatt.

Az élet teljessége felé kívánkozunk. Ezen az úton előre haladva fokozatosan el kell szakadnunk, ki kell lépnünk énközpontú, egoista világunkból, és az istenközpontú (teocentrikus) világba kell lépnünk. Itt befogadhatjuk Isten, minden értelmet meghaladó békéjét és szeretetét. Itt találunk rá igazi önmagunkra. Az ide vezető ajtón csak úgy léphetünk át, ha letesszük, - vagyis a jelenlévő Istennek átadjuk   - gondolatainkat, gondjainkat, de vágyainkat és céljainkat is, vagyis egész életünket, valónkat.

Szent atyáink ezt a helyet a szívnek hívják, ahol élő csend van, vagyis nem üresség, nihil, hanem Isten jelenlététől telített csend. Az ide belépő "zarándoknak" nincs más dolga, csupán figyelni, várakozni,  megnyílni és önmagát Istennek felajánlani. Mindezek a cselekedetek egyetlen tettben összpontosulnak. Nem egyszerű vállalkozásról van tehát szó. De mindazok, akik elkezdték, vagy el akarják kezdeni ezt az utat rendszeresen összegyűlünk, hogy egymást segítve tudjunk tovább haladni. Minden kezdőt és haladót szeretettel várunk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert