HÍRARCHÍVUM

Karácsonyi gyermek

Karácsonyi gyermek
2011. december 5. 09:01

FELHÍVÁS
karácsonyi gyűjtésre

 

A Hajdúdorogi Egyházmegye görögkatolikus gyermekvédelmi rendszere 2011-től három központtal működik: a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ (Hajdúnánáson), a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ (Debrecenben) és a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ (Nyíregyházán). Ezek irányítják és felügyelik azt a 27 lakásotthont és 3 nevelőszülői hálózatot, amelyben közel 650 gyermek nevelkedik.

Idén nyáron és koraősszel számukra hirdettünk meg tanszergyűjtési akciót, amelyre számos parókiáról és magánszemélytől érkezett felajánlás. A több száz írószert és egyéb tanszert igyekeztünk igazságosan elosztani, és eljuttatni a tanulókhoz. Az adományokért ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat, köszönetünket, mind a gyermekek, mind a nevelők, a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók, Szeretetszolgálatunk és egész egyházunk nevében.

Most a Karácsony ad alkalmat arra, hogy ismét megszólítsuk az együttérző, jóakaratú embereket.

Lukács evangéliumát „a szegények evangéliumának” is nevezik, mert központi üzenetét jelentik Jézus szavai: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.”
Szent Lukács nyomán, egyházi intézményeinkben mi is az irgalom evangéliumát szeretnénk hirdetni: azok a gyerekek, akik kénytelenek szüleik nélkül felnőni, mert a szülők róluk nem tudtak vagy nem akartak megfelelően gondoskodni, rajtunk keresztül érezzék meg, és bizonyosodjanak meg afelől, hogy róluk az Isten gondoskodik. Ismerjék meg ezek a gyerekek és nevelőik a számukra otthont adó Görögkatolikus Egyház és a görögkatolikus emberek szeretetét!

Mi is hozzájárulhatunk ahhoz a hithez, amely Karácsonykor, az Úr test szerint való születésének ünnepén felkiált: „Velünk az Isten!”

Minden egyházközség, minden egyes jószándékú ember kisebb-nagyobb adományára, imádságára szükség van.

A szokásos gyűjtések mintájára december 20-ig a helyi parókus fogja összegyűjteni a felajánlásokat, melyek között örömmel vesszük az alábbi természetbeni adományokat:  társasjáték, plüssjáték, játékbaba, kártya, labda, kisautó, sportszerek, építő játékok, készségfejlesztők, kirakók, egyéb játékok, hangszerek, könyvek, kifestők, mesefilmek, jó állapotú gyerekruhák, takaró, ágynemű, párna, műszaki tárgyak és az elmaradhatatlan édességek, de felajánlás bármi lehet, aminek a gyermekek örülnek.

Aki pénzadománnyal szeretne ehhez hozzájárulni, megteheti az alábbi számlaszámon: Hajdúdorogi Egyházmegye 11100702-19204886-41000007 „karácsonyi gyermek” megjelöléssel.

Nem várunk el erőn felüli adakozást, csak bátorítani tudunk mindenkit arra, hogy legyünk az irgalmas Isten tanúságtevői, küldöttei.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert