NEWS ARCHIVE

Szent Miklós búcsú Szatmárnémetiben

Szent Miklós búcsú Szatmárnémetiben
2011. december 13. 00:22

Zsúfolásig megtelt templomban ünnepelte a szatmári magyar görögkatolikus egyházközség templomának védőszentje, Csodatevő Szent Miklós myrai püspöknek emlékét. 16 pap és egy diakónus részvételével, Ft. Gorcsa György, Abaúj-Hegyaljai kerületi esperes, tokaji parókus vezetésével a templomba sereglett hívek felemelő élményekben gazdag Szent Liturgián vehettek részt. Az ünnepi hangulatot fokozta a hívek egységes éneklését kiegészítő, a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ gimnáziumának énekkara által énekelt Szent Liturgia egyes részeinek több kórusműve, valamint az ünnepi karácsonyi koncert, amelyet Kovácsné Csinószki Mária karnagy vezetésével ugyancsak a gimnázium 34 tagú énekkara adott elő. A többségében keleti katolikus egyházi kórusművek mellett latin énekek is elhangzottak, de nem hiányoztak a műsorból magyar énekdarabok, sőt népénekek is. Többek között Rachmanyinov, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Mendelssohn, Verdi, Mozart, Kodály, Bárdos egyházi műveit hallhatta mindenki, aki jelen lehetett ezen a magasztos ünnepen. “Az egyházi ének az ünnepélyes istentiszteletnek nélkülözhetetlen része, melynek célja, emelni a szertartások szépségét és fényét, díszíteni a liturgikus szöveget, s a hívek lelkét fogékonnyá tenni a Szent Liturgia kegyelmeinek befogadására és átélésére.” - mondta Kovácsné Csinószki Mária, aki a templomból történő távozás előtt már most kegyelmekben gazdag áldott ünnepeket, a Krisztus születését megelőző időszak tartalmas és gyümölcsöző eltöltését és Boldog Karácsonyt kívánva köszönt el a gimnázium vezetői, tanárai és diákjai nevében.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert