HÍRARCHÍVUM

Csendes csodák a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola 3.a osztályban

Csendes csodák a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola 3.a osztályban
2011. december 13. 13:38

Osztályunk, a 3.a nem szeret versenyezni. Persze, ha kell mi mindent megteszünk. Így történt ez kétszer is az idén.

Az osztály meglátogatta a Nyíregyházi Főiskola botanikus kertjét gyanútlanul, s a helyszínen derült ki, hogy azon a napon az iskoláknak bizony versenyezniük kell természetismeretből. Az esélytelenek nyugalmával indultunk útnak, jókat nevettünk, megcsodáltunk minden érdekes növényt, felismertünk sok állatot, a végén pedig egy teszt kitöltésével fejeztük be a barangolást. Pár hét múlva jött a nagy meglepetés, hogy az osztályunk az összes nyíregyházi iskola osztályai között az első helyezést érte el! A második helyezett pedig a 4. osztályosok, szintén a mi iskolánkból.

Ugyanilyen jókedvvel fogtunk neki egy pizzéria által meghirdetett rajzversenynek is, hisz biztosra vettük, hogy lesz nálunk jobb, ügyesebb, szebben rajzoló osztály. S mi történt? Elsők lettünk! Kaptunk is 8 nagy pizzát, amit ebéd után mind egy szálig megettünk!

Mennyire örültünk? A képek magukért beszélnek, "mert ilyeneké a Mennyek országa".

 

További képek iskolánk honlapján találhatóak.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert