NEWS ARCHIVE

Matematikakönyv görögkatolikus szemmel

Matematikakönyv görögkatolikus szemmel
2011. december 17. 16:49

2011 nyarán megalapítottuk a Görögkatolikus Matematikatanárok Körét (GörMatKör). Természetesen továbbra is várjuk a csatlakozók jelentkezését.

Címünk: gormatkor@gmail.com.

A már szerveződő első személyes találkozásig a következő hírt szeretnénk megosztani az érdeklődőkkel:

Megjelent a GörMatKör egyik alapítójának, Számadó Lászlónak a Heuréka tankönyvsorozatban írt legújabb gimnáziumi matematikakönyve. Már a korábbi köteteknél is láthattuk, hogy a szerzőpáros tagjaként a tartalom mellett a könyvben szereplő képek kiválogatására is nagyon odafigyelt. A 10. osztályos könyv Geometria fejezeténél például megtalálhatjuk az edelényi görögkatolikus templom fényképét. A templom szabályos hatszög alaprajza miatt szépen szemlélteti az építészetben előforduló geometriai formákat. Az egyik szöveges feladat mellett pedig a budai Szent Flórián-templom parkja látható egy háromszög alakú virágágyással. A könyvsorozat nagyon sok hazai táj és épület fényképével mutatja meg a matematika és környezetünk kapcsolatát. A szerző a híres Königsbergi-séta problémáját is megfogalmazta itthoni példa segítségével:

Miért nem lehet a fertődi Esterházy-kastály parkjában egy olyan sétát tenni, amely során minden úton áthaladunk pontosan egyszer és az indulási helyre visszajutunk?

A parkról készített ábra mellett egy gyönyörű légifelvétel is segíti a tanulókat a feladat megértésében.

A könyvsorozatot bátran ajánlom minden középiskolában tanító matematikatanár figyelmébe.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert