NEWS ARCHIVE

Hang-áhítat

Hang-áhítat
2012. január 18. 12:50

Hang-áhítat. Így nevezte Kocsis Fülöp püspök atya azt az „éneklést”, melynek ő is, és Szabóki  Tünde  operaénekes is részese volt a főszereplőkkel, a  Szt. Efrém férfikarral.  14-én este a teljesen megtelt debreceni templomban valami olyan „élményben”  volt részünk, amelyet még a rendszeres koncert látogatók sem tapasztaltak meg.

Ez az énekléssel mondott imádkozásban töltött egy és negyed óra, egy pillantnak tűnt. Az első részben a templom sötétjét, csak az égő gyertyák és mécsesek imbolygó fénye világította meg. Kizárva mindent ami nem fontos. Csak a dallam és a szöveg, így együtt az ima.

S mikor kigyulladtak a fények és a karácsonyi ünnepkör énekeinek könnyedségében megtapasztaltuk a Szt. Efrém férfikar sokoldalúságát.

S mikor az énekesek kivonultak - a Most bocsátod el Uram szolgádat … éneklése közben, - senkinek nem hiányzott a taps. Mindenki megértette, hogy itt nagyobb dologról volt szó, mintsem azt egy tapssal ki lehetne fejezni. A legkevesebb ha azt mondom, hogy egy ajándékot kaptunk ez évre, melyre bizonyosan emlékezni fogunk hónapok múltán is.

S hogy valamelyest megosszuk mindenkivel az élményüket, e két link remélem segít ebben.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert