HÍRARCHÍVUM

Ökumenikus imanap Esztergomban

Ökumenikus imanap Esztergomban
2012. január 19. 12:57

Az ökumenikus imanyolcad minden napján hagyományosan más-más templomban imádkoznak közösen a felekezetek lelkészei és hívei. Az viszont egy esztergomi sajátosság, hogy a szerdát ún. „püspöki napként”, a közös imádság csúcspontjaként tartják meg.

Január 18-án este a zsúfolásig megtelt kis evangélikus templomban négy püspök szolgált: Dr. Paskai László bíboros, Kocsis Fülöp görögkatolikus, Steinbach József református és Szemerei János evangélikus püspök. Különböző megközelítésekből felemelő gondolatokat hallhattunk arról, hogy Krisztus legyőzte a rosszat és így formálja át a benne hívőket. A legszebb és leginkább ökumenikus érzés mégis az a kölcsönös jóakarat volt, amit megtapasztaltunk mind a lelkészek, mind a hívek körében. Valóban, azt a világi szemléletet, mely az emberek közötti széthúzást és bizalmatlanságot szítja, éppen a keresztények közötti összetartás tudja ellensúlyozni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert