HÍRARCHÍVUM

Szent Piroska programhét a névadó tiszteletére

Szent Piroska programhét a névadó tiszteletére
2012. január 24. 11:14

Bőséges volt a kínálat a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjai számára a névadó tiszteletére rendezett témahéten. Színes, változatos és érdekes programok közül válogathattak a tanulók, ki-ki megtalálta az érdeklődésének legmegfelelőbbet a széles palettán. Január 16-án a Szent Piroska életét bemutató megyei rajzpályázat anyagából rendezett kiállításon Gnáj Ferencné igazgató helyettes nyitotta meg a programsorozatot. A hét folyamán az alsó tagozatosok táncházban próbálgathatták a néptánc alaplépéseit, a versmondó versenyen pedig a szeretetről és a családról hangzottak el szavalatok az igencsak talpraesett kis előadók tolmácsolásában. A felső tagozatosok lovagkori vetélkedőn mérhették össze tudásukat, a haladó és középhaladó angol csoportok pedig rövid színdarabokat adtak elő az iskola aulájában természetesen angol nyelven.

A Szent Piroska-héten került megrendezésre a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny is, ahol a diákok kötelező és szabadon választott szövegek felolvasásán keresztül mutathatták meg, mennyire ismerik a helyes kiejtés, hangformálás, beszédtempó, hangsúly és hanglejtés szabályait. A programhét utolsó, fordított napján diák-tanárok tartották a tanítási órákat, valamint ekkor került sor a megyei rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésére is. Az értékes díjakat Tóth Elekné igazgatónő adta át, majd értékelte és lezárta a programhetet, melynek utolsó eseménye a mindenki által annyira várt házi röplabda bajnokság volt.


Eredmények:

Alsó tagozatos versmondó verseny:

1-2. évfolyam: I. Horváth Blanka, II. Török Bence, Pintye Gabriella, III. Magyar Vanda

Különdíj: Pálóczi Teréz, Vrancsik Evelin

3-4. évfolyam: I. Máté Ferenc, II. Piránszki Nándor, Dancsevics Noémi, III. Géczi Zsolt, Marozsán Liliána, Különdíj: Szemán Csaba, Veres Vivien

Szép magyar beszéd verseny:

5-6. évfolyam: I. Horváth Adél, II. Koleszár Anna, III. Terdik Márta

7-8. évfolyam: I. Kovács Krisztián, II. Magyar Boglárka, Gere Bettina, III. Haller Patrícia és Nagy Mónika

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert