HÍRARCHÍVUM

Centenáriumi évnyitó

Centenáriumi évnyitó
2012. február 3. 12:59

Február 18-19-én nyitjuk meg a Centenáriumi hálaadásunk esztendejét. Az előkészületekkel együtt három évre így fogalmaztuk meg az ünneplés lelki irányvonalát:

Önmagunkat – Egymást – Egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

Ennek nyomán érkeztünk el a mostani ünnepi esztendőhöz, és ezzel egész életünk fölajánlásának feladatához.

Kétnapos rendezvényünk most is Hajdúdorogon lesz. A tavalyi és az azt megelőző „évnyitók” – Isten kegyelméből – igen szépen sikerültek. Bizakodunk tehát, hogy e fejlődő irányban maradva a mostani még színesebb, még gazdagítóbb lesz. A Család-gyűlésünkhöz hasonlóan szeretnénk megrendezni most is a szombati napunkat. Érdekes történelmi előadások lesznek, nem csak történészek számára. Kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek, ifjak és vének, érdeklődők és tudósok, egyaránt megtalálják azt, amire szükségük van. Nem is sejtjük, mennyi tanulságot, élményt, föl nem tárt érdekességet tartogat számunkra a saját történelmünk alaposabb megismerése. Ezt kínáljuk négy előadásban délelőtt és délután. A nagy családosokra – a most záruló Család-évtől kezdve különösen is – nagy gondot fordítunk. Ezért is javasoljuk, hogy aki csak teheti, nagycsaláddal érkezzék. Az egészen kicsikkel, a kicsikkel, a kicsit nagyobbakkal, a nagyon nagyobbakkal, szóval minden korosztállyal külön is foglalkoznak az erre fölkért szakemberek. Akiket tehát az egyébként igen érdekes előadások mégsem kötnének le, azok számára is tartogatunk sok egyéb látni- és csinálnivalót.

Nem vélhetjük, hogy ez a tartalmas együttlét most is olyan horderejű meglepetést tartogat, mint a múlt esztendőben, de most is lesz délben egy különleges bejelentés: saját bélyegünk ünnepélyes kibocsátása. Ezen esemény fontosságára való tekintettel magas rangú személyiségek is érkeznek, mégis, a legfontosabb, hogy mi ott legyünk, valahányan. Ha lehet mind a háromszázezren… de legalábbis, akinek szíve – és a lába is – megmozdul erre a fölhívásra.

A szombati napot 9.45-kor kezdjük a sportcsarnokban imaórával. Előtte már 8 órától utrenyét végzünk a Székesegyházban, a buzgóbbakat erre is szívesen látjuk. A gyermekek számára külön foglalkozások lesznek. Déltől megnyílik a helyben fölállított Posta-hivatal, ahol az új bélyeggel ellátott új borítékba zárt leveleket adhatjuk fel. Természetesen az első levelünket XVI. Benedek pápának címezzük. Közös ebéd után (babgulyás és dorogi pogácsa!) folytatódnak az előadások. A 4 órakor kezdődő vecsernyével zárul az első nap.

19-én vasárnap az utrenye 7 órakor kezdődik. 10 órától pedig több vendégpüspök jelenlétében ünnepélyes Szent Liturgiát végzünk. Ezzel kezdjük meg az egy éven át tartó hálaadó imádságunkat és életünk fölajánlását. A főtisztelendő atyák számára aznap kiengesztelődési vecsernyét is végzünk este 6 órától.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

 

A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE CENTENÁRIUMÁNAK ÉVNYITÓ ÜNNEPSÉGE

2012. február 18-19.

Szombat (február 18.)
TÖRTÉNETI KONFERENCIANAP


08.00   Utrenye a templomban
09.45   Imaóra a csarnokban
10.00   Kocsis Fülöp püspök köszöntője
10.10   Szászfalvi László államtitkár beszéde
10.20   1. előadás: Janka György – A magyar görögkatolikusság kezdetei és kialakulása
10.50   Szünet
11.00   2. előadás: Véghseő Tamás – Egy Kálvária-út véget ér – a Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítása és első évtizedei
11.30   Bélyegbemutató. A Magyar Posta Zrt. által kibocsátott centenáriumi bélyeg ünnepélyes bemutatása
12.00   Ebéd
14.00   3. előadás: Puskás Bernadett – A görögkatolikus egyházművészet évszázadai
14.30   4. előadás: Terdik Szilveszter – A hajdúdorogi székesegyház, egyházmegyénk szíve

Délelőtt és délután külön foglalkozások kisgyermekek számára
16.00   Vecsernye


Vasárnap (február 19.)

 

CENTENÁRIUMI ÉVKEZDŐ IMÁDSÁG

07.00   Utrenye
10.00   Püspöki Szent Liturgia
18.00   Kiengesztelődési vecsernye

Helyszín:
Hajdúdorogi Székesegyház és Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskola

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert