NEWS ARCHIVE

Gondolatok a „Találkozás ünnepéről”

Gondolatok a „Találkozás ünnepéről”
2012. február 6. 15:32

A 2012-es tél egyik leghidegebb napján február 2-án egy valóban meleg hangulatú, hagyományteremtő találkozón vehettünk részt mi, nyugdíjas pedagógusok is a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola pedagógusainak szervezésében.

Az ünnepi liturgia a templomban bensőséges, szinte családias légkörű volt. Az iskola növendékei is példás fegyelemmel és figyelemmel vették ki ebből részüket.

Papp Miklós parochus úr prédikációja megvilágította a jelenlévők számára a Találkozás ünnepének elnevezését és szimbolikus jelentőségét. A szent szülők által először templomba vitt gyermek (40 napos) Jézust Simeon fogadja, aki felismeri benne a Messiást.

Ezért e nap a gyertyaszentelés ünnepe mellett a találkozás napja is. Ezen alkalomra készülve megtisztelő figyelemmel gondoltak a nyugdíjban lévő pedagógusokra is, akikért külön könyörgés és névre szóló áldás hangzott el. A gyermekek szavalattal és énekkari műsorral köszöntöttek bennünket. Felemelő érzés volt hallani, amint a „többszólamú kórus” együtt szólaltatta meg a „hit zenéjét” és az „Éljenek soká” már-már himnusszá vált fohász-éneket.

A gyertyaszentelés után olajkenet-osztásban részesült mindenki, majd emlékül egy-egy szál gyertyát és szentképet kaptunk.

Ezt követően az iskola ebédlőjében folytatódott a találkozó, finom ebéd és meleg szavak kíséretében. Jóérzés volt Gólya Györgyné Ilike igazgatónő kedves köszöntőjét és a felidézett közös emlékeket hallgatnunk. Mindenki hálával és további lelki igénnyel élte meg a nap élményeit. „Ápoljuk hát a szeretet, e dús növényt mit Isten vetett.” (József Attila)

Ezúton is köszönjük egykori munkatársainknak, részben tanítványainknak a szeretetteljes fogadtatást és a tudatot, hogy „Viszik tovább a rőzselángot, mely hittel mindig új fényt hoz.  A fény csak abban válik áldássá aki másnak is ad belőle.” (Hamvas Béla)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert