NEWS ARCHIVE

A mennyország nem hely, hanem tapasztalat

A mennyország nem hely, hanem tapasztalat
2012. február 8. 10:01

Március 26. és 28. között Máriapócson Jézus-ima lelkigyakorlatot szervezünk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A kezdés hétfőn 10 órakor lesz, és a szerdai előszenteltek liturgiájáig tart (ami 17 órakor kezdődik). Jelentkezni a zarándokházban lehet.

„Egyetlen ponton találkozhatom Istennel úgy, hogy igazi, élményszerű kapcsolatba kerülök az Ő végtelen valóságával. Ez Isten »helye«, szentélye: az a pont, ahol esetleges létem az Ő szeretetétől függ. Létemnek van egy olyan csúcsa, amelynél fogva Teremtőm életben tart.

Isten szabad gyermekét meg kell váltani a képzelet, a szenvedély és a konvenció rabszolgaságából. A kreatív és rejtélyes belső ént meg kell szabadítani a könnyelmű, hedonista és romboló hatású egótól.
Akkor válunk szemlélődővé, amikor Isten felfedezi bennünk Önmagát. Ebben a pillanatban érintkezésünk Vele kitágul, keresztüllépjük saját semmisségünk középpontját, és belépünk abba a végtelen valóságba, ahol valódi önmagunkra ébredünk.”   (Thomas Merton)
 
Ezt próbáljuk megvalósítani ezen a találkozón, és persze utána is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert