NEWS ARCHIVE

KRSZH találkozó Miskolcon

KRSZH találkozó Miskolcon
2012. február 13. 10:42

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat soron következő gyűlését Miskolcon tartották 2012. január 31-én. Az ülésen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságot Balog Zoltán államtitkár és Kissné Oláh Anita egyházügyi koordinátor képviselték. Az eseményen jelen voltak a KRSZH budapesti, debreceni, nyíregyházi és miskolci képviselői, többek között Uhrin Anikó, Hoffer József, Molnár Erzsébet, és Makkai László szakkollégiumi igazgatók, illetve Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke. A gyűlést Forrai Tamás Gergely, a KRSZH soros elnöke koordinálta.

A szakkollégiumok 2011. szeptemberében indították el első tanévüket. A találkozóra egyrészt azért is volt szükség, hogy a szakkollégium képviselői megoszthassák egymással az első félév tapasztalatait. A szakkollégiumok működése az egyházak együttműködésén alapul, összefogással tervezik a következő félévet is. Lépéseket kell tenniük annak érdekében is, hogy kapcsolatot építsenek ki az Országos Roma Önkormányzat képviselőivel. Erre Balog Zoltán szerint azért van szükség, hogy a hálózat hosszútávon is fenntartható legyen, és a közösen kitűzött célokat elérje.

Az eseményen nyílt szavazással került sor Forrai Tamás Gergely KRSZH elnökségének meghosszabbítására. A résztvevők kitűzték a következő találkozó időpontját is, melyre márciusban kerül majd sor.

A gyűlést követően a vendégeknek lehetőségük nyílt a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium épületét meglátogatni, betekinteni a szakkollégisták életterébe. A KRSZH találkozó közös ebéd elfogyasztásával ért véget, amelyhez csatlakozott Prof. Dr. Patkó Gyula a miskolci egyetem rektora is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert