HÍRARCHÍVUM

„Életem legnagyobb ajándéka, hogy pap vagyok” – interjú Lucian Mureşan bíborossal

„Életem legnagyobb ajándéka, hogy pap vagyok” – interjú Lucian Mureşan bíborossal
2012. február 21. 10:51

A XVI. Benedek pápa által kreált bíborosok között van Lucian Mureşan fogaras-gyulafehérvári nagyérsek is, aki 1931-ben született Erdélyben, 12 gyermekes családban. Titokban tanult teológiát és titokban szentelték pappá 1964-ben a kommunista rendszer idején. 1990-ben szentelték püspökké. XVI. Benedek pápa 2005-ben emelte a romániai görög-katolikus egyház nagyérseki rangjára. 

A Vatikáni Rádió román programjának munkatársa, Adrian Danca atya interjút készített az új bíborossal, aki a következőket mondta: 

„Minél inkább ráébredek ennek az eseménynek a jelentőségére, annál inkább észreveszem, hogy nem vagyok rá méltó. Senki sem érdemli meg ezt a méltóságot, csak az Úr teheti ezt. Soha sem vágytam erre a méltóságra. Mindig csak egyetlen, égető vágyam volt, hogy pap legyek”. Mureşan bíboros felidézte édesanyja buzdítását: „10 fiúgyermek közül legalább egy szolgálja papként az oltárnál az Urat!”. A bíborost azonban titokban szentelték pappá és nagy fájdalmat jelentett számára, hogy még édesanyjának sem beszélhetett erről. Szívből megköszönte mindig az Úrnak, hogy megkapta élete legnagyobb ajándékát, a papságot. 

Arra a kérdésre, hogy hogyan fogadták Romániában bíborosi kinevezését, a romániai görög katolikus nagyérsek így válaszolt: 

„Tudomásomra jutott, hogy nagy örömet keltett hazánkban a görög katolikus és az egész katolikus egyházban a hír, hogy XVI. Benedek a 22 bíboros között kinevezte a romániai görög katolikus egyház metropolitáját is. Személy szerint, ismétlem, soha nem gondoltam volna arra, hogy ilyen méltóságban részesülök. 

Egyházunk vértanúsága, püspökeink vértanúsága, akiknek várjuk szentté avatását, azonban bátorságot öntenek belém, minden korlátom, életkorom és az átélt viszontagságok ellenére. Eddig is mindent az Úr kezéből kaptam és ez továbbra is így van” – fejtette ki rádiónknak adott interjújában Lucian Mureşan bíboros, fogaras-gyulafehérvári nagyérsek.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert