NEWS ARCHIVE

Emléktábla a „tanítók tanítójának”

Emléktábla a „tanítók tanítójának”
2009. október 7. 13:56

Az egykori nyíregyházi tanítóképző falán szeptember 12. óta emléktábla hirdeti, hogy e falak között élt és dolgozott Dohanics János.

Az intézmény hajdani igazgatója, majd tanügyi főtanácsosa a történelem viharos időszakában, 1926 és 1959 között, harminchárom éven át szolgálta az Állami Tanítóképző Intézetet. Szellemi és anyagi javait minden nehézség ellenére mindvégig megóvta és gyarapította. Mint igazgató, az intézet falai között élt családjával, így mutatva példát diákjainak, akik feleségére, Zékány Júliára, második édesanyjukként tekinthettek. A II. világháború évei alatt a tanítást beszüntették, a tanárok és diákok szétszéledtek, az épületben pedig hadikórház működött. A világégés után szinte a semmiből kellett újraindítani az oktatást, de ezt az embert próbáló feladatot is sikerrel oldotta meg Dohanics János. Az ország szovjetizálása után 1949-től már nem lehetett igazgató, ám a következő évtizedben is töretlenül dolgozott tanítványiért, iskolájáért.

Egykori diákjai közül már a legfiatalabbak is ötven éve végeztek, és e jeles alkalmat felhasználva állítottak örök emléket szeretett tanítójuknak. Elképzelésüket a Dohanics család és a Megyei Önkormányzat is örömmel támogatta.
Az avatási ünnepségen beszédet mondott, majd az emléktáblát megáldotta Dr. Soltész János a Hittudományi Főiskola rektora. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nevében Román István alelnök koszorúzott, majd Dr. Szabó József főiskolai adjunktus méltatta elődjét. A volt tanítóképzős növendékek nevében Udud Nándor emlékezett Dohanics Jánosra, akit temetésén egykori diákja nevezett a „tanítók tanítójának”. A család nevében Dr. Dohanics Sándor sebészfőorvos osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Az avatást Sebestyén Márta énekművész előadása színesítette.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert