HÍRARCHÍVUM

Az evangélikus roma szakkollégiumban jártunk

Az evangélikus roma szakkollégiumban jártunk
2012. március 14. 11:32

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot egy évvel ezelőtt, 2011. március 17-én hozták létre a történelmi egyházak. A 2011/12-es tanévtől Debrecenben a reformátusok, Nyíregyházán az evangélikusok, Pesten a jezsuita rend, Miskolcon a görögkatolikusok vállalták fel az intézmény működetését.

Az alapítók célja olyan cigány értelmiségi fiatalok nevelése, oktatása, akik a későbbiek folyamán elkötelezettek lesznek saját csoportjuk és a többségi társadalom közötti pozitív párbeszéd és jó kapcsolat formálásában.

2012. március 13-án kora este Kocsis Fülöp püspök atya és jómagam a nyíregyházi evangélikus szakkollégiumban jártunk Molnár Erzsébet evangélikus lelkésznek, a szakkollégium vezetőjének meghívására.

Látogatásunk célja egy kötetlen beszélgetés volt a hallgatókkal, valamint egyházunk cigánypasztorációs munkájának bemutatása.

Püspök atya mesélt életéről, hogyan lett ő pap, később szerzetes, majd püspök. Majd a cigányság tulajdonságairól beszélgettünk, arról, hogy miben más egy cigány ember lelkivilága. A hallgatók aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, s végül egy tulajdonságot ragadott ki a felsoroltak közül püspök atya: ez pedig az érzékenység. Érzékenyen közelíteni a szegényekhez, a szociális problémákhoz, a gyermekekhez, és legfőképpen érzékenyen közelítsünk Krisztushoz.

Egyházunk cigánypasztorációs oktató-nevelő munkáját közel 150 képpel illusztrálva próbáltuk bemutatni. A 70 évvel ezelőtti hodászi kezdetektől a Huszár-telepi iskolánkban folyó munkáig.

Napjainkban egyre nagyobb szükség lenne a gyűlöletkeltés, a viszály, az ellenségeskedés helyett az összefogásra, a szeretetre, az örömhír terjesztésére. Képes beszámolóm záró gondolataként így nagyböjt idején húsvéti feltámadási szertartásunk egyik éneke jutott eszembe: „Fussatok és hirdessétek a világnak….!” S nemcsak a feltámadás hírét, hanem hogy a cigány és magyar békés együttélés útja, ha a Krisztushoz vezető úton együtt indulunk el. Ezt szolgálják a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatok és a történelmi egyházak cigánypasztorációs szolgálatai.

Juhász Éva
cigányügyi megbízott

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert