HÍRARCHÍVUM

„Együtt az Isten tenyerén”

„Együtt az Isten tenyerén”
2012. április 7. 11:13

Nagyböjti készületünk célegyenesében – 2012. április 3-án – Nagykedden lelki délutánra gyűltünk össze a nyíregyházi Szent Miklós Görög Katolikus Óvoda és Általános Iskola Huszár téri telephelyén.

Gyermekek, szülők, pedagógusok és kedves vendégeink, együtt örültünk dr. Obbágy László Nyíregyháza kertvárosi parókus atya gondolatainak, amely egyaránt szólt gyermekekhez és felnőttekhez.

Segítségünkre volt  ez az  elmélkedés e csodálatos felkészülésben, a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére.

A lélekre ható percek után az első osztályosok locsolóversekkel, tavaszi népdalokkal és apró figyelmességgel örvendeztették meg szüleiket és vendégeinket.

A záróima eléneklése után – mely a „Feltámadt Krisztus!” volt – lélekben töltekezve térhettünk mindnyájan otthonainkba várakozással gondolva az elkövetkezendő Örömre, mely Húsvét Vasárnapján mindannyiunk szívébe költözik.

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”  ( Jn 3,16 )

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert