NEWS ARCHIVE

Az Együttélés és Megbékélés Fája a püspök udvarában

Az Együttélés és Megbékélés Fája a püspök udvarában
2012. április 20. 11:30

Az április 14-én frissen felszentelt püspöki székházba invitálta Atanáz püspök atya a miskolci Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium hallgatóit. Így a fiatalok megtisztelve érezhették magukat, hogy április 16-án az első vecsernyén jelen lehettek. A szertartást követően püspök atya biztató szavakat intézett a kollégisták felé, miszerint életünk gondjaira mindig találhatnak vigaszt, ha Krisztus Urunkat követjük. Hinni és reménykedni sosem késő, hiszen Tamás is a halottaiból feltámadt Jézussal való találkozása során változott meg, s dobta el kételyeit.

Ezután fogadáson vehettek részt a fiatalok. A szeret vendégség alatt Atanáz püspök atya ismerkedett a kollégistákkal, egy kötetlenebb beszélgetésre nyílt lehetőség.

Az est zárópontja, s talán valami új kezdete a faültetés volt. A kollégisták és cigány szakkollégisták közösen elültettek a székház udvarán egy fát, az 'Együttélés, megbékélés Fáját', mintegy jelképezve azt, hogy Krisztus Urunk előtt nem vagyunk különbözőek, szeretetben lehetséges az együttélés, az egymással való megbékélés. A facsemete immár növekedésnek indulhat, fejlődhet egy nemes célt szolgálva, jelképe lehet a cigány-magyar együttélésnek.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert