HÍRARCHÍVUM

Szent Tamás nap Szolnokon

Szent Tamás nap Szolnokon
2012. április 23. 13:48

A Tamás vasárnaphoz közeli fényespénteken ünnepségsorozat vette kezdetét iskolánkban. A reggeli imaórán imáinkban Szent Tamás apostolhoz fordultunk, aki segít megmutatni nekünk az utat, melyen járni szeretnénk, hogy legyen elég hitünk és kitartásunk a jó harcot megharcolni. Intézményünk védőszentjének ünnepét játékos vetélkedők, ügyességi versenyek tették rendhagyóvá.

A Cigányság Világnapjáról való megemlékezés 11 órától vette kezdetét. Ünnepségünk mottója: „Homlokomon két aranypánt van…”. Iskolánk szoros egységben szeretné a hitéletet és a cigány kultúrát ápolni és gondozni. Erre utal a mottónk is, amit Péli Tamás cigány festőművésztől kölcsönöztünk.  A műsorban szinte minden korosztály képviseltette magát saját kultúrájuknak bemutatásával, felfedezésével. Az elmondott magyar versek, mondókák, dalok felhangzottak cigány nyelven is, melyet a közönség örömmel fogadott. Fontos kiemelni a cigány és magyar nyelvű imádságot, a Magyar és Cigány himnusz közös éneklését.

Ünnepnapunkat megtisztelték jelenlétükkel a város vezetői. Itt volt a Dr. Hegedűs T. András Szakiskola műsorával, fellépett iskolánk Kiscsillag Tánccsoportja, és nem utolsó sorban a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium egyetemistái, akik pályaorientációs beszélgetések keretében saját példájukkal is buzdították hetedik és nyolcadik osztályos tanulóinkat a kitartó tanulásra, továbbhaladásra.

Szombaton iskolánk alapítványi bálján végzős diákjaink keringőt táncoltak és igényes koreográfiával melengették a szülők és a pedagógusok szívét. Így érkeztünk el a Tamásvasárnap ünnepi Szent Liturgiájához. „Kíváncsi kézzel tapogatta meg Tamás a Te életadó oldaladat Krisztus Isten…, és felkiáltott: Én Uram, én Istenem!”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert