NEWS ARCHIVE

Tájékoztató nap

Tájékoztató nap
2012. április 25. 14:32

„A szerető gondoskodás a hiteles szellemi élet kezdetét jelenti. Ha megtanuljátok a gyöngédség művészetét mindinkább hasonlatosak lesztek Krisztushoz, mert az Ő szíve szelíd volt és mindig figyelt mások szükségleteire.” (Teréz anya)

2012. április 24-én az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola megtartotta első továbbképzési rendezvényét, amelynek a célja, hogy az érdeklődők megismerjék azokat a lehetőségeket, amiket az intézményünk a kreditpontos továbbképzései kínálnak. Nagy örömünkre Böjte Csaba testvér jelenlétével és bíztató gondolataival megtisztelte a programot amelyet Dr Seszták István pasztorális helynök nyitott meg. A programokat úgy állítottuk össze, hogy több módszer felhasználása közül tudjanak választani a továbbképzésre kötelezettek.

Az idősellátás intézményrendszerében dolgozó szakemberek folyamatos szakmai támogatása alapvetően fontos, mivel a mindennapi munkájuk során számos nehézséggel találkoznak. Egyre nagyobb arányban találhatunk olyan időseket, akik magas koruk, fizikális és mentális nehézségeikből adódóan fokozott támogatásra, gondoskodásra szorulnak, és mint különösen sérülékeny kliens csoportként speciális ellátást igényelnek. Problémaforrás lehet az ellátottaikra jellemző, mentális és időskori pszichiátriai zavarok. Ezek a zavarok kommunikációs nehézségeket eredményezhetnek a gondozó és gondozott között. A haldoklás és gyász gyakran előforduló jelenség és problémaforrás. Mindezek megnehezítik a gondozási folyamatokat, és egyre súlyosbodó fizikai és mentális túlterhelődéséhez vezethetnek a kliensekkel közvetlenül foglalkozó szakemberek körében. Bár a szociális szolgáltatás mindegyik módja jelentős követelményeket támaszt a munkatársakkal szemben, az idős gondozás/ápolás fizikailag és mentálisan az egyik legnehezebb tevékenység. Az e területen dolgozóktól egy sor adottság és készség várható el, amely alkalmassá teszi őket az idős, beteg, rászorult emberek napi ellátására.

A továbbképzési program megvalósításával lehetőséget teremtünk a szakemberek számára, hogy a fent említett nehézségek megoldását és/vagy kezelési lehetőségeit együttesen, közös erővel tárják fel.

Kissné Suta Mariann elmondta, hogy az esetmegbeszélés alkalmával a teameket alkotó szakemberek segítséget nyújthatnak a fizikai-lelki megterhelésnek leginkább kitett munkatársak döntéshozatalában, a problémák megoldásában. A közös gondolkozás, problémamegoldás, tapasztalatcsere a több szemszögből történő probléma feltárás segíti a hatékonymunkavégzést. A több alkalmas találkozás lehetőséget teremt a kapcsolatok építésére, bővítésére, a meglévő kapcsolatok erősítésére és felébreszti a szakemberek együttműködési igényét. Mindez egy eredményesebb problémamegoldást, lelkiekben megújult szociális szakembert eredményez.

Kiss László atya betekintést adott a bibliai példabeszédek alkalmazásának lehetőségeiről a dolgozók lelki megfáradásának megelőzésében. Elmondta, hogy a kiégést megelőző tréning során arra törekszünk, hogy azokat a képességeket, reagálás-és viszonyulás módokat, viselkedési formákat fejlesszük ki, amelyek a hivatás gyakorlásában, és az ehhez szükséges lelki kondíció, személyiségállapot fenntartásában meghatározó szerepet játszanak. Ebben próbál segítséget nyújtani a csportvezetők használt módszer, amely az önmedikációs / öngyógyító technikákat, mint erőforrásainkat hívja elő, megerősíti, mind a kommunikáció mind a konfliktuskezelés terén. A Hit egy eszköz lehet, ami ösztönzi a résztvevőket arra, hogy egyre mélyebben szembenézzenek a külső és belső valósággal: megismerjék és megértsék önmagukat, környezetükkel való kapcsolatukat, s mindezek segítségével tudatosan fejlődjenek. Cél a tudatos változáskezelés illetve saját attitűdünk, csiszolása, hogy merjük verbálisan is kifejezni, kommunikálni nehézségeinket és elakadásainkat

Szabóné Orosz Évától a résztvevők megtudták, hogy a vezetők számára tervezett szakmai műhely körüljárja a munkajogi, módszertani, szakmai, szervezeti - és vezetői ismereteket és munkáltatói feladatokat. A program összeállítását igényfelmérés alapozta meg, amiből megtudtuk, hogy milyen témában van segítségre, támogatásra szükség az intézmények vezetőinek. A szakmai műhely maximális pontszámot kapott a bírálóktól ez igazolja, hogy elismert, gyakorlott szakemberek bevonásával egy hatékony segítségnyújtást kínál.

Valamennyi program célja, hogy tényleges, gyakorlatias segítséget kapjanak a vezetők, a dolgozók a mindennapi problémák megoldásában.

A mai nap a szakmai tájékoztatáson túl, lehetőséget biztosított arra is, hogy a közel száz, az ország különböző területéről érkező, jelenlévő szakember találkozzon, ismerkedjen és eszmét cseréljen.

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé.” (Böjte Csaba testvér)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert