NEWS ARCHIVE

IV. Görögkatolikus Liturgikus Énekverseny a centenárium évében

IV. Görögkatolikus Liturgikus Énekverseny a centenárium évében
2012. május 23. 09:12

Örömmel adunk hírt arról, hogy az idén immár negyedik alkalommal meghirdetett görögkatolikus liturgikus énekverseny 2012. május 18-án, közel száz versenyző jelenlétében került megrendezésre.  Ahogyan az elmúlt esztendőkben, idén is a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ adott otthont ennek az örömteli és nívós összejövetelnek. A versenyen olyan fiatalok vettek részt, akik egyházunk gazdag énekkkultúrájának megismerését, gyakorlását és megörzését szívügyüknek tekintik.

A program Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz Püspök atyákkal együtt imádkozott Paraklisszal kezdődött, mely igazi ráhangolódást jelentett az imádságos megmérettetésekhez. Ezután öt kategóriában hallgatta meg a zsűri a jól felkészült versenyzőket, majd értékelve a hallottakat a Centenáriumi himnusz közös imádságával zárta ezt a szép eseményt.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a felkészítő tanárok áldozatos munkájáért, amellyel  átadják fiataljainknak egyházi énekkultúránk gazdagságát, ismeretét és szeretetét.

A Centenáriumi Liturgikus Énekverseny eredményei a következők:

1-2. osztályos korcsoport:

  1. Ősz Tibor 1. osztály
  2. Szabó Ildikó 2. osztály
  3. Kiss Lívia 1. osztály, Milák Zsuzsa 2. osztály

Különdíjat kaptak: Gánicz Gábor 1. osztály, Sivadó Zita 2. osztály

3-4. osztályos korcsoport:

  1. Lipcsák Ágnes 4. osztály
  2. Sütő Fruzsina 4. osztály
  3. Tóth Miklós 3. osztály

Különdíjat kapott: Seszták Bence 3. osztály

5-6. osztályos korcsoport:

  1. Lipcsák Zoltán 5. osztály
  2. Bánszki Réka 5. osztály
  3. Milák Ildikó 5. osztály, Daróczi Sándor 6. osztály

7-8. osztályos korcsoport:

  1. Róka Teodóra 7. osztály
  2. Mészáros Daniella 8. osztály, Szabó Szidónia 8. osztály
  3. Polyák Rebeka 7. osztály

Középiskolás korcsoport:

  1. Tóth Attila
  2. Nagy Tímea Mária
  3. Sási Mária

Különdíjat Kaptak: Zajácz Boglárka, Kocsis Savanya Eszter

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert