HÍRARCHÍVUM

Iskolai programok az összetartozás napján

Iskolai programok az összetartozás napján
2012. június 7. 10:23

Vidám gyerekzsivaj töltötte be az erdei tornapályát Sóstón 2012. június 4-én, amikor a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola tanulói és pedagógusai egy önfeledt ügyességi verseny kapcsán megemlékeztek a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Ragyogó napsütésben gyülekeztek a nebulók, akik először meghallgatták, mit is jelent a nemzeti emléknap, és miért fontos az összetartozás élménye. A köszöntő után tagintézményünk elsős tanulói egy táncos produkcióval álltak a színpadra. Külön állomások vártak az alsós illetve felsős diákokra, akik együtt, összefogva teljesítették az ügyességi és logikai feladatokat, hogy minél eredményesebben szerepeljenek. A feladatok teljesítése után iskolánk nyolcadikos tanulói egy tánccal kápráztatták el a közönséget, majd angol illetve német nyelvű dalokat adtak elő a gyerekek együtt. Az eredményhirdetést követően már mindenki kellemesen elfáradva és jó étvággyal fogyasztotta el az ebédet. A nap utolsó meglepetése az ajándék léggömb volt, amit a tanulók megkaptak. Délutánra, a közös program után, mindenki élményekkel gazdagodva tért vissza az iskolába.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert