NEWS ARCHIVE

„Christifideles graeci” döntő – Történelmi verseny a centenárium jegyében

„Christifideles graeci” döntő – Történelmi verseny a centenárium jegyében
2012. június 7. 18:22

Kilenc csapat részvételével rendezték meg a Christifidelesgraeci elnevezésű történelmi verseny döntőjét 2012. június 6-án, Hajdúdorogon. A többfordulós egyház- és művelődéstörténeti versenyt az idén 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumának alkalmából hirdette meg a Szent Bazil Oktatási Központ gimnáziuma a Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskolák tanulói számára. A végső megmérettetésen az egyházi iskolák mezőnyében a Szegedi Kis István Református Gimnázium, míg a nem egyházi fenntartású intézmények között a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai bizonyultak a legjobbnak.

A Christifideles graeci egyház- és művelődéstörténeti verseny végeredménye:

Egyházi fenntartású intézmények kategóriája:

1. Szegedi Kis István Református Gimnázium I. (felkészítő tanár: Bagita Attila)

2. Szent Imre Katolikus Gimázium (felkészítő tanár: Dr. Papp Tibor)

3. Kecskeméti Görögkatolikus Szervezőlelkészség ( felkészítő tanárok: Feczák Lászlóné és Pintér József)

4. Szent Bazil Oktatási Központ I. (felkészítő tanárok: Kerékgyártóné Ihnáth Rita és Takács Gusztáv)

5. Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium (felkészítő tanár: Csák György)

6. Szent Bazil Oktatási Központ II. (felkészítő tanárok: Kerékgyártóné Ihnáth Rita és Takács Gusztáv)

7. Szent Imre Katolikus Gimázium II. (felkészítő tanár: Dr. Papp Tibor)

Nem egyházi fenntartású intézmények kategóriája:

1. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (felkészítő tanár: Budaházy Éva)

2. Tamási Áron Gimnázium Székelyudvarhely (felkészítő tanár: Kovács Enikő)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert