NEWS ARCHIVE

Ballagási ünnepség a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskolában

Ballagási ünnepség a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskolában
2012. június 17. 15:54

Imádsággal kezdődött június 16-án Nyíracsád görögkatolikus templomában a ballagási ünnepség, melynek Kocsis Fülöp megyéspüspök is vendége volt. Három osztályból 65 diák vett búcsút az általános iskolától. Különleges volt az idei ballagó, hisz a végzősök a Nyíracsádi Általános Iskolában kezdték, az Ady Endre nevét viselő intézményben folytatták, és idén először a Szent Piroska Görögatolikus Általános Iskolában fejezték be tanulmányaikat. A búcsúzó diákok Kabályné Pazonyi Erika, Illés Gabriella és Szarvák Antal osztályfőnökök vezetésével először a görögkatolikus templomban hallgatták meg püspök atya búcsúgondolatait, majd énekszóval vonultak az iskolába.

Még egyszer végigjárták a termeket, a falak visszazengték a búcsúdalokat, és bizony egy-két könnycsepp is megcsillant a diákok szemében. A ballagási ünnepségre megtelt az iskola udvara, ahol a nyolcadikosok nevében Haller Patrícia verssel, Gere Bettina, Macsi Fruzsina és Kovács Krisztián néhány kedves gondolattal, Tóth Enikő, Ajtai Ilona és Kabály Árpád pedig dallal búcsúzott a mögöttük lévő nyolc évtől. A szülők útravaló gondolatait Csoborkó Miklósné foglalta össze. Ezt követően Vereb Csaba szeptemberben nyugdíjba vonult, majd Tóth Elekné jelenlegi igazgató szólt a végzősökhöz, őket követően pedig Kocsis Fülöp köszöntötte a ballagókat. A nyolcadikosok idén is azzal a közösen énekelt dallal búcsúztak az általános iskolai diákévektől, melyet Kedves György pedagógus írt a mindenkori nyíracsádi ballagó diákok számára.

 

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert