HÍRARCHÍVUM

Tanévzáró a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Tanévzáró a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán
2012. június 25. 10:13

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Keresztelő Szent János születésének ünnepén, június 24-én tartotta a 2011/2012. tanévet lezáró ünnepségét. A rendezvény a főiskola Szent Atanáz-termében kezdődött, ahol dr. Véghseő Tamás rektor atya a napi evangéliumi szakaszból kiindulva tette fel a kérdést: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Fontos és minden családban elhangzó kérdésről van szó. Intézményünk számára is fontos, hogy mivé válnak a hozzánk járó, nálunk tanuló hallgatók. Nekünk is nagy szerepünk van abban, hogy azok a hallgatók, akik a papi, hitoktatói, kántor hivatást választották és ezáltal egész életüket az evangéliumról szóló szüntelen tanúságtételre tették fel, valóban oda érkezzenek, ahova az Isten keze szeretné vezérelni őket. Rektor úr beszédét Loyolai Szent Ignác szavaival zárta: „Csak kevesen merik megtapasztalni, hogy mit hozhat ki belőlük az Isten, ha egészen az Ő gondviselésére bízzák magukat.” Főiskolánk fontos küldetése, hogy hallgatóink valóban az önmagukat teljesen Istenre bízó kevesek közé tartozzanak és a nálunk megszerzett tudásukat ezzel a lelkülettel kamatoztassák Isten ügyének szolgálatában.

Rektor úr beszédét követően került sor a diplomák átadására. Különböző szakjainkon idén tanulmányait sikeresen befejező 21 hallgató vehette át frissen szerzett diplomáját, illetve oklevelét. Rajtuk kívül három, 50 éve végzett aranydiplomást is köszönthetett az intézmény. Horváth György, Jeviczki Ferenc és Terdik Mihály atyák főpásztoraiktól, Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz püspök atyáktól vehették át aranydiplomáikat. Mindezek mellett Kocsis Fülöp püspök atya két díjat is átadott: „Az év katekétája” díjat 2012-ben Szabó Józsefné, mátészalkai hitoktatónak ítélték oda, a 2012-ben létrehozott Tordai Károly Ösztöndíjat pedig – mely a főmérnök úr nagylelkű felajánlásának köszönhetően került megalapításra – idén, elsőként Mihalovics Mihály V. évfolyamot végzett papnövendék vehette át.

A tanévzáró ünnepség a belvárosi görögkatolikus templomban folytatódott ünnepélyes alkonyati istentisztelettel.

Riczuné Vadász Csilla
Tanulmányi Osztályvezető

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert