NEWS ARCHIVE

Templombúcsú és úti ikon szentelés Bátorligeten

Templombúcsú és úti ikon szentelés Bátorligeten
2012. június 25. 14:42

Kicsák János atya, az új parókusunk 2011 őszén, az első képviselőtestületi ülésen, feltette a kérdést: mi az, amit az egyházközség a közel, s távoli jövőben célul tűzhet maga elé? A testület tagjai egyhangúlag fogalmazták meg közös vágyukat, hogy a régi templom helyét – melyet sajnos le kellett bontanunk – méltóképpen rendbe tegyük. A vágyból, gondolat s végül terv lett. Kezdetben csak parkosítani szerettük volna a területet, de aztán úgy döntöttünk, egy úti ikont is építünk Isten dicsőségére és őseink – a régi templom alapítói és jótevői – emlékére. Felajánlásokból, hívek adományaiból, nagy összefogással és kitartó, kemény munkával láttunk hozzá tervünk megvalósításához. Az úti ikont a régi templom oltárának pontos helyére építettük, egy kis fűzfa árnyékába, mely csodálatos módon magától nőtt ki a templom lebontása óta, az egykori szentélyben, az Istenszülőt ábrázoló kép helyén.

A szentelő ünnepséget egybekötöttük új templomunk születésnapjával, templombúcsúnkkal. Főtisztelendő Kocsis Fülöp püspök úr elfogadva meghívásunkat – még a római zarándoklat előtt – június 17-én áldotta meg a Pócsi Istenszülőt ábrázoló úti ikont. Az ünnepség egyházközségünk tagjainak minden vágyát betöltötte, hiszen ezzel az emlékhellyel tisztelgünk őseink előtt, akik oly sok örömben és bánatban, mosolyban és könnyhullatásban fordultak az Ur istenhez itt, ezen a szent helyen.

Az ünnepség az ikonáldással kezdődött. Püspök atya a hordozható kereszt és a zászlók felvezetése mellett vonult be, a régi templom hajóján végigvonulva egészen az úti ikon elé. Ez a megható bevonulás és az áldó szertartás sokunk szemébe csalt könnyeket. Mindannyian óriási megtiszteltetésnek éreztük, hogy Püspök atya személyesen áldotta meg ikonunkat.

Ezt követően ünnepélyesen vonultunk át az új templomba, ahol megkezdődött a püspöki Szentliturgia. Püspök úr beszédével lelkeinket felébresztette, hitünkben megerősített és bátorított a buzgó keresztény életre. A Liturgia végén Keresztelő Szent János születésének ünnepéhez – címünnepünkhöz – köthetően gyógynövényáldás volt, így ennek a csodálatos ünnepnek ajándékát otthonainkba is elvihettük. Ezután az ünneplő tömeg – mintegy 130 fő – közösen ült asztalhoz, hogy összetartozásunkat ily módon is kifejezzük.

Így ünnepeltük ezt a csodálatos eseményt, és elmondhatom, hogy velünk együtt ünnepelt a természet is, mert az ikon mögötti akácfa csodásan szép virágokba öltözött – talán kifejezve ezzel Istenünk örömét és áldását munkánkon. Hálát adok Istennek a kegyelemért, hogy vezérelte útjainkat, hogy minden munkánkban, gondok között is magunkon érezhettük gondviselését. Most egy héttel az események után is öröm tölti el szívemet, mikor elmegyek a Mária ikonhoz és látom a nap, mint nap kihelyezett friss virágokat, melyek arról tanúskodnak, hogy valóban mekkora áldás, milyen nagy kincs ez a kegyhely számunkra.

Köszönet mindazoknak, akik bármilyen formában részt vettek tervünk megvalósításában. A Jó Isten áldása kísérje életüket!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert