NEWS ARCHIVE

Vecsernye a Szent Péter bazilikában

Vecsernye a Szent Péter bazilikában
2012. július 3. 18:54

Minden út Rómába vezet. Sokat idézett, ám jelen esetben mégis oly igaz szállóige, hiszen közel 1500 görögkatolikus zarándok érkezett az Örök Városba a legkülönbözőbb utakon és módokon. Volt, aki repülővel vagy buszon, míg mások a rögösebb, nehezebb, ugyanakkor szép és lélekemelő formát választva két keréken, motoron vagy biciklin tették meg a majd 1700 km-es távot. Ám mindannyian, fiatalok és öregek, papok és hívők egyaránt ugyanazért, egy közös dologért indultak el, s most már érkeztek meg a katolikus egyház szívébe: együttesen hálát adni az elmúlt száz esztendőért.

2012. július 3-án a Szent Péter bazilika adott helyet a centenáriumi hálaadó zarándoklat első közös programjának, az alkonyati istentiszteletnek, melyen a zarándokokkal együtt imádkozott Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke, Cyril Vasil érsek, a Keleti Kongregáció titkára, Győriványi Gábor szentszéki magyar nagykövet, valamint Balla János, Magyarország római nagykövete. A vecsernye végén Kocsis Fülöp megyéspüspök átadta Comastri bíborosnak a zarándokok XVI. Benedek pápának szánt ajándékát, egy, a magyarországi görögkatolikus egyházban az antimenzionok mintájául szolgáló festményt.

Zadubenszki Norbert
fotók: Szabó Sándor, Zadubenszki Norbert

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert