HÍRARCHÍVUM

Pályázat a 10 éves Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra

Pályázat a 10 éves Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatra
2012. július 11. 10:44

Kedves Zarándoktársak!

Idén zarándoklatunk kisebb mérföldkőhöz érkezik, hiszen jubileumot ünneplünk. Immár tíz éve kelünk útra minden augusztusban, hogy közösen Máriapócsra zarándokoljunk. Volt, aki minden egyes kilométert velünk együtt tett meg, s akadt, aki csak néhány száz méterre csatlakozott hozzánk. Ám mindannyian valami többlettel tértünk haza, mindannyiunk számára maradt egy meghatározó élmény, melyet magunkkal vihettünk. A mostani tíz év különösképp is lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk, s felidézzük magunkban mindezeket. Ugyanakkor a múlton való merengés a jelent és a jövőt is építi bennünk, valamint a közösségben. Remények, tervek, célok fogalmazódnak meg, melyeket szeretnénk megvalósítani, véghezvinni, melyek további fejlődésünket, építkezésünket szolgálják.

Azonban szeretnénk, ha mindezek a gondolatok nem maradnának meg egy szűk körben, hanem hozzájárulnának ahhoz, hogy jubileumi zarándoklatunk még színesebbé váljon. Éppen ezért pályázatot hirdetünk, melyen ki-ki a maga módján, a saját elképzeléseit megvalósítva tehet hozzá egy-egy téglát zarándoklatunk jobbá és szebbé tételéhez. Mivel mindannyian másban vagyunk tehetségesek, s különböző fantáziadús ötletekkel tudunk előrukkolni, így nem szabunk műfaji kereteket a pályamunkáknak, várunk és fogadunk indulókat, dalszövegeket, zenéket, verseket, novellákat, képzőművészeti alkotásokat, s minden mást, ami a felsorolásból kimaradt, vagy éppen nem írható le egyetlen művészeti meghatározással sem. A pályamunkákat zsűrizés után természetesen értékes ajándékokkal jutalmazzuk, s a zarándoklat során zarándoktársainkkal is megismertetjük, hogy mindannyian valamivel gazdagabbá váljunk.

A pályamunkákat augusztus 1-jéig várjuk a sajto@gorogkatolikus e-mail címre, vagy a Püspöki Hivatal címére (4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5.).   

Mindenkit buzdítunk az alkotásra, kreativitásának kibontakoztatására, és sok sikert kívánunk ötleteinek sikeres megvalósításához!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert