NEWS ARCHIVE

Szellemi fogyatékos gyermekeket táboroztatnak Fonyódligeten

Szellemi fogyatékos gyermekeket táboroztatnak Fonyódligeten
2012. július 26. 09:28

A Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei július 23. és 28. között a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Szent Damján Tábort, ezúttal a Balaton mellett, Fonyódligeten.

A tábor a 90-es évek közepén, néhány vállalkozó kedvű görögkatolikus papnövendék kezdeményezésének köszönhetően indult el, akik a keresztény magatartást szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy az év során imával és látogatásokkal segítik a szellemi fogyatékkal élő gyermekeket, nyáron pedig átvállalják a terhet a szülők válláról, gyermekeiket egy hétre elviszik táboroztatni.

Az évek folyamán a tábor egyre jobban kinőtte magát, s a Hajdúdorogi Egyházmegye egyik legsikeresebb programja lett. Mára közel 160 fiatal és gyermek vesz részt rajta minden évben, akiknek a fele gondozottként érkezik az egyhetes közös együttlétre.

A tábor a kezdetektől fogva ingyenes: adományokból és személyes felajánlásokból tartja el magát, hiszen a cél az, hogy a hátrányos helyzetben élő családokra és gyerekekre ne rójon nagyobb terhet; inkább számukra is megteremtse azt a lehetőséget, hogy minden évben nyaralást biztosítsanak nekik. A gyermekek nagyobb hányada családokból érkezik; a fennmaradó helyekre különböző intézményekből hívnak meg résztvevőket.

A segítők mára már nemcsak a kispapok köréből kerülnek ki, hanem olyan fiatal, középiskolás és egyetemista önkéntesekből is, akiknek legtöbbje nem a szakmai gyakorlat, hanem a gyermekek élményekkel teli kikapcsolódása és feltöltődése miatt jelentkezik a Szent Damján Táborba. E feltöltődés azonban kétoldalú, hiszen a tábor másik célja az, hogy a fiatal segítők is olyan tapasztalatokkal térjenek haza, melyek erkölcsi életük növekedését, valamint a fogyatékkal élő emberek iránti empátiát és a velük való foglalkozást érleli meg bennük.

A Szent Damján Tábor ebben az esztendőben egybekapcsolódik a Hajdúdorogi Egyházmegye másik két, Fonyódligeten rendezett nagyszabású táborával: az általános és középiskolások számára szervezett görögtűzzel, valamint a családtáborral, melyekben összesen közel ezeregyszázan vesznek részt. A közös helyszínnek két célja van: hogy közelebb hozzák a fogyatékkal élő gyermekeket az egyéb táborokba érkező fiatalokhoz és családokhoz, továbbá, hogy a hátrányos helyzetben élő gyermekeket és sokuk családját ingyen eljuttathassák a Balatonra – tájékoztatott Zadubenszki Norbert sajtóreferens.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert