HÍRARCHÍVUM

Napközis tábor és játszóház a Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskolában

Napközis tábor és játszóház a Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskolában
2012. július 30. 11:59

Július 23-tól augusztus 10-ig élvezhetik a nyári programokat a szolnoki görögkatolikus általános iskola növendékei.

A tábor célja, hogy a gyerekek ne az utcán csellengjenek, rosszalkodjanak, hanem biztonságos helyen, nyugodt környezetben tudjanak egészségesen fejlődni és tanulni. A hátrányos hyelzetű gyerekeket érzelmileg és mentálisan nevelje, és a cigány identitást formálja: segíteni a cigány kisebbséghez tartozó gyermekeket abban, hogy megtalálják, megőrizzék és fejlesszék identitásukat, vállalják másságukat, elfogadják és másoknak is megmutassák a kisebbség értékeit, erősítsék magukban a közösséghez való kötődést. A tábor szeretne esélyegyenlőséget teremteni, olyan programokat szervezni a gyerekeknek, amiket a szüleik nem tudnának finanszírozni. Szeretnék még fejleszteni a partnerséget: a szülői közösséggel, egyházi szervezetekkel (Szent Tamás Iskola, Görögkatolikus Egyházközség), továbbá más partnerszervezetekkel (Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, szolnoki Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Tanodát működtető FOCENOSZ, Önkéntes Centrum, NEFAG Zrt., Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány) való kapcsolat kiépítése, illetve megerősítése.

Kállai Mária megköszönte a felügyelő pedagógusoknak a segítséget és a gyerekeknek barackot vitt. Nemcsak játszani jönnek ide a kicsik, de tanulni is: felkészítik őket a pótvizsgára. A felhőtlen focizások  és hullahoppozások mindennaposak a táborban. Vanessza, a most ötödikes tanuló mesélt a programokról: „Nekem nagyon tetszik a tábor, jól érzem magam. A héten strandoltunk és a Nefagnál voltunk. Láttunk tehenet, lovat, szamarat és lovagolhattam is! Nem féltem, mert már negyedjére lovagolok, augusztus 20-án mindig szoktam. Ma sportnap van, hullahopp és foci verseny lesz és a nyertesek kapnak ajándékokat.”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert