HÍRARCHÍVUM

Szent Piroska „kántorképzője” indul 2012 szeptemberében

Szent Piroska „kántorképzője” indul 2012 szeptemberében
2012. augusztus 6. 16:10

Az „Éneklész képzede” sok formáját ismerte már magyar görögkatolikus egyházunk. A már lassan két évtizede Hajdúdorogon működő kántorképzés mellé az utóbbi években három új képzési forma is színre lépett. 1994 óta Hajdúdorogon a Szent Bazil Gimnázium Csinószki Mária tanárnő vezetésével három éves alapozó képzést nyújt, mely elsősorban az ott tanuló diákoknak szól.  2009-ben a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán dr. Bubnó Tamás irányítása mellett indult el a Kántor alapképzési szak, amely főiskolai diplomát (BA) adva nyújt magas szintű egyházzenész képzést.

Az elmúlt tanévben intézményeink óvoda- és zenepedagógusainak, illetve más érdeklődő pedagógusoknak tartottunk egyházzenei továbbképzést, melyet az új tanévben is folytatunk.

Most pedig a 2012/2013-as tanévben új lehetőség jelent meg egyházunk oktatási kínálatában, elindult a görögkatolikus felnőttoktatás és felnőttképzés az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola és Felnőttképző Intézet keretein belül. Nagy örömünkre az új tanévben – 2012 szeptemberétől – lehetőség nyílik a Kántor-énekvezető esti tagozatos képzés elindítására is. Ez az iskolatípus már felnőtteknek szól, gyakorló kántoroknak, vagy kántorizálásba szívesen bekapcsolódó híveknek, sőt bárkinek, akit érdekel a görögkatolikus liturgikus énekkultúra. Még aki úgy érzi, hogy betéve tudja az összes mintadallamot, előverset, különleges ünnepi kánonokat, az is sok újat megtudhat, megtanulhat ez alatt a két esztendő alatt. Ugyanis nem csupán dallamokat tanítunk, hanem átfogó szemléletet is kínálunk, amelyben nem csak tudhatóvá, hanem érthetővé is válik, hogy mit, mikor, miért és hogyan éneklünk.

Talán ijesztőnek tűnik az 1440 óra képzés, a heti 2-3 alkalommal való délutáni bejárás, de hát értéket megszerezni áldozatok nélkül nem lehet. Ugyanakkor családias légkörben dolgozunk – mint arra minden intézményünkben kiemelten törekszünk – tehát egy-egy hiányzást mindig lehet pótolni, kiegészíteni.

A magas szintű iskolarendszeri követelmények miatt mi sem adhatjuk alább, de mindenben támogatni kívánjuk azon kedves érdeklődőket, akik nyitottak az egyházunk értékei iránt.

Szívesen látunk mindenkit az új típusú kántorképzésen, függetlenül attól, hogy most kezd el megismerkedni ezzel a világgal vagy már évek óta kántorként szolgálja az egyházközségét.

Erre a zenei képzésre a jelentkezést augusztus 17-ig lehet leadni vagy elküldeni az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola címére: 4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13-19.

Érdeklődni pedig a www.szentpiroska.hu oldalon, avagy az info.szentpiroska@gmail.com címen lehetséges.

Remélem, sok énekszerető hittestvéremmel fogok találkozni az évnyitón…

+ Fülöp

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert