NEWS ARCHIVE

Az egyetértőknek biztos az útja

Az egyetértőknek biztos az útja
2012. augusztus 31. 09:07

 

2012. augusztus 27-én Nyíradonyban tartottuk a Hajdúdorogi Egyházmegye lelki napját.

410 pedagógus, lelki atya, iskolavezető vett részt a tartalmas programokon, melyet a Harangi Imre Rendezvénycsarnokban tartottunk. Megélénkült Nyíradony központja, hiszen jöttek vendégek Szolnokról, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kisvárdáról, Hodászról, Újfehértóról, Balkányból és Nyíracsádról.

Tasó László országgyűlési képviselő, városunk polgármestere köszöntötte a vendégeket. Köszöntőjében hangsúlyozta a pedagógusok fontos feladatát, a kereszténység megtartó erejét.

Az Imaóra után, melyet Főtisztelendő Kocsis Fülöp a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspöke vezetett, Dr. Janka György főiskolai tanár mutatta be a görögkatolikusok múltját.

Elvezette a hallgatóságot a múltba, megmutatta gyökereinket. Az Ősök megingathatatlan hite, akarata megtartott bennünket. A gyökerek tehát megvannak, nekünk erre kell építkezni.

Mit kell tennünk?

Példaadással és az erények gyakorlásával neveljük az ifjúságot. A Jóistentől kapott talentumainkkal okosan kell gazdálkodni. Legyünk támaszai tanítványainknak, hogy az ég felé nőjenek. Kerüljük a tunyaságot, a szabadosságot, mely elpusztít.

A délutáni szekcióüléseken a görögkatolikus oktatás jövőjével kapcsolatban gyűjtötték össze javaslataikat, mondták el véleményeiket a pedagógusok, amit súlypontozva tártak a közösség elé, a fórumon. A referátumokban elhangzott kérdésekre, felvetődött problémákra Főtisztelendő Kocsis Fülöp megyéspüspök atya, és Dr. Sivadó Csaba oktatási referens atya válaszolt.

A nap különleges eseményeként püspök atya átadta a „Görögkatolikus Nevelésért Díj”-at.

Ebben az évben e magas kitüntetést Monostory Viktória tanárnő vehette át. Gratulálunk! Életére és felelős munkájára az Isten áldását kérjük.

A lelki napot Vecsernyével zártuk.

Nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy megszervezhettük az eseményt. Az együtt gondolkodás, a közös tenni akarás jellemezte a napot.

A 2012/2013-as tanévre mindenkire békességet, egészséget és áldást kérünk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert