HÍRARCHÍVUM

„Ez egy jó iskola!”

„Ez egy jó iskola!”
2012. szeptember 19. 09:08

A Huszár-telepen is szeptember 3-án, a 2012/13-as tanév első napjának reggelén szólalt meg először az iskolacsengő. Az iskola ünnepélyes tanévnyitója viszont, mely most már önálló intézményként a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola nevet viseli, néhány nappal később, szeptember 7-én volt. Halász Krisztina igazgatónő köszöntötte az ünnepség résztvevőit, köztük Kocsis Fülöp megyéspüspököt, Langerné Victor Katalint, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság helyettes-államtitkárát, Jászai Menyhért alpolgármestert, a Sója család tagjait, együttműködő partnereinket, egyházmegyénk dolgozóit és elöljáróit, s végül, de nyilván legfőként a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat.

„A Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola működésének második, önállósulásának első évét kezdi. Küzdelmes év volt ez számunkra. Voltak nehézségeink, de a Jóisten gondviselő irgalmát minden megmozdulásunkkor magunkon érezhettük.” – hangzott el az igazgatónő köszöntőjében.

Ezt követően Sója Miklós atya jelmondatát alapul véve – „Szegényeknek hirdettetik az evangélium” – Kocsis Fülöp megyéspüspök évindító gondolatait hallhattuk.

„Sója Miklós atyát, ugyanaz a lelkület vezette, mint Jézust: örömhírt vinni a szegényeknek. Ki a szegény? Leginkább az, aki nem ismeri ezt az örömöt, annak jó hírét… Nem kis dolog, hogy egy iskola a betűvetés és egyéb tudományok mellett ezt is tanítja. Olyan új iskolát alapítottunk, ahol az örömhírt is lehet tanulni… Mi is azt tesszük, amit Jézus nyomdokain Sója Miklós atya, aki éppen a legjobban rászorulóknak akarta elvinni az örömhírt…

Iskolánk ennek az örömhírnek lesz a közvetítője. Megtanuljuk azt, hogy lehet örülni az életnek, lehet örülni a Jóisten sok-sok ajándékának. Mert az is fontos igazság, hogy örülni csakis a Jóisten segítségével lehet…

Bízom abban, hogy ez az iskola sok-sok embernek, gyermeknek, tanárnak, szülőnek és még sok más embernek szerez majd nagy örömet. Adja Isten, hogy így legyen!”

 

Püspök atya köszöntő szavai után Langerné Victor Katalin a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára szólt a főszereplőkhöz, a gyerekekhez és szülőkhöz:

„Miért is jó itt? Milyen a jó iskola? A jó iskolában szerető tanár nénik vannak...

Ide a szülők szívesen küldenek titeket, mert jó helyen vagytok, ahol megfogják a kezeteket és egészen nagykorotokig vezetnek titeket…

Van egy jó hírem! Ti egy jó iskolába jártok, ez egy jó iskola, ahová örömmel fogtok jönni, és ahonnan örömmel fogtok hazamenni. De nagy feladat is vár rá rátok! Szót kell fogadni, s mindent, amit rátok bíznak a lehető legjobb tudásotok szerint kell elvégezni...

Most a Kedves Szülőkhöz is hadd szóljak! Öt gyermekes édesanyaként én is jól tudom, milyen érzés iskolába indítani a gyermeket. Milyen érzés azon gondolkodni, hogy gyermekünk sorsa vajon jó kezekbe van e letéve...

Ebben az iskolában a gyerekeknek a sorsa gondos kezekben van. Itt a tálentumot, amit mindenki hozott magával, nemcsak megőrzik, hanem gyarapítják is…

A fény csak abban válik lámpássá, aki másnak is ad belőle.”

Ezzel a Hamvas Béla idézettel zárta gondolatait Államtitkár asszony, mely gondolat egyaránt igaz nem csak az idejáró iskolásokra, nevelőikre, szüleikre, de az egész intézményre is.

 

Az óvodások és kisiskolások műsora után az iskola lelki vezetője, Zoli atya vezette a záró imádságot, amelyben Püspök atya egyenként megáldotta a gyermekeket. Végül Halász Krisztina igazgatónő záró gondolatai következtek:

„Iskolánk jelszavának Urunk Jézus Krisztus Jairusnak szánt bíztatását választottuk: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). Ez a több mint 2000 éven átívelő bíztatás szól a szülőknek és rajtuk keresztül gyermekeiknek, hogy higgyenek a szerető jóságos Istenben, és bízzanak bennünk, hívő pedagógusokban. De szól nekünk is, akikre gyermekeiket rábízták, hogy ne féljünk a nehézségektől, hanem mi is bízzunk az Istenben, és abban, hogy ez a bizalom és együttműködés, a közös munka meg fogja hozni a maga gyümölcsét, méghozzá reméljük maradandó gyümölcsöket fog teremni….

Névadónk Sója Miklós atya szellemi, lelki hagyatékán elindulva, hittel, reménnyel és szeretettel felvértezve a 2012/2013-as tanévet megnyitom.”

 

Isten áldása legyen a gyermekeken, pedagógusokon, szülőkön!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert